Meglepetést okozott a kínai GDP

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Kínában a vártnál nagyobb ütemben erősödött a gazdaság a második negyedévben éves összevetésben. Ugyancsak hétfőn ismertetett adatok szerint a júniusi ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom is jobban alakult a becsültnél.

A kínai statisztikai hivatal adatai szerint a hazai össztermék (GDP) 6,9 százalékkal nőtt a június végével záródott három hónapban éves szinten. Elemzők némileg kisebb, 6,8 százalékos bővülésre számítottak az első negyedévi ugyancsak 6,9 százalékos növekedést követően.

A kormány az idei évre "6,5 százalék körüli" gazdasági növekedést vár a tavalyi 6,7 százalék után, ami 26 éve a legkisebb GDP-bővülés volt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a kínai gazdaság idén a tavalyi hasonló ütemben, 6,7 százalékkal nő. Az idei második negyedévben a GDP 1,7 százalékkal nőtt negyedéves összevetésben, ami megegyezett a szakértők által várt szintnek, és felülmúlta a gazdaság első negyedévi 1,3 százalékos teljesítménynövekedését.

Ugyancsak hétfőn hozták nyilvánosságra, hogy a kínai ipari termelés három hónapja legnagyobb ütemben, 7,6 százalékkal nőtt júniusban tavaly júniushoz képest. Ez jóval felülmúlta a szakértők által várt 6,5 százalékot és nagyobb volt a májusi 6,5 százalékos ipari termelésnövekedésnél.

A kínai statisztikai hivatal arról is beszámolt, hogy 2015 decembere óta legnagyobb mértékben, 11 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom júniusban, nagyobb ütemben a várt 10,6 százaléknál és a májusi 10,7 százaléknál.

Hirdetés
Szavazz!

Ez már az autólopások új korszaka?

Nem elég, hogy sorra lopják a Teslákat, ráadásul nem is álkulccsal, hanem...

Felváltják a pénzt a kriptodevizák?

Meglepett a brókercégem: immár a kriptodevizákkal, a Bitcoinnal, az...

Forex mazsoláknak

Charttípusok, diagramok és gyertyák a terítéken.

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A Bank of America (BoA) - elsőként az amerikai bankok közül.

A brit külkereskedelmi miniszter szerint "az emberiség egyetemes...

Hirdetés
Csok

Jobb feltételekkel juthatunk saját lakáshoz

A szokásos 5, illetve 10 évesen kívül 3 éves kamatperiódusú hitelt is...

Milliók múlhatnak apróságokon a csoknál

Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője szerint...

Határokon át

Orbán: nincs szükségünk közös európai menekültpolitikára

Amelyik ország nem tudja megvédeni a határát, az az ország nincsen.

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Miért ne shortoljuk Kínát sokáig? »