Megrogyott az építőipar, de talpra áll

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Alacsony bázisról indult idén az építőipar, a tavalyi visszaesés után azonban idén emelkedésre számítanak az elemzők.

A videó kattintásra indul.

2016-ban az építőipar kissé visszaesett, ami főleg az infrastrukturális beruházások csökkenése miatt következett be. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerint a 2017-es év fellendülést hozhat és 5-8 százalékos építőipari növekedéssel számol idénre a szakember.

Rendben vannak az alapok
Az év további hónapjaiban is folytatódhat az építőipari termelés emelkedése, részben a tavalyi alacsony bázis miatt, részben pedig azért, mert az év első két hónapjában közel 17 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye - közölték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön a megkérdezett elemzők.

Alacsony volt a bázis

Az építőipar termelése februárban 15,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist a januári - szintén alacsony bázisra támaszkodó - 18,5 százalékos növekedés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly 18,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene, a jórészt uniós támogatásokból finanszírozott út- és vasútépítések súlyos visszaesése miatt az egyéb építmények építése 33,0, százalékkal elmaradt az előző évitől, az épületek építése pedig 3,7 százalékkal csökkent.

Fontos szempont felújításkor

Harmadik éve dinamikusan fejlődik a háztartásigép-piac, a növekvő értékesítések hátterében elsősorban a hűtő- és mosógépcsere-programok, valamint az építőipar lábra állása és a fellendülő ingatlanpiac áll - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet kedden.

A tájékoztatás szerint a háztartási nagygépek összforgalma 2014-ről 2015-re 20 százalékkal, míg 2015-ről 2016-ra 12 százalékkal nőtt. A legnagyobb piacméret-gyarapodás 2016-ban a szárítógépeknél és a beépíthető készülékeknél volt megfigyelhető, de a tavalyi hűtőgépcsere-programnak köszönhetően a hűtő és fagyasztó szegmens is kiemelkedően teljesített.

Hirdetés
Szavazz!

Összejön a két Korea?

Az "észak-déli" közös női hokicsapat olimpiai indulása pedig...

Összeomlik a részvénypiac?

Két éve nem látott mélyrepülést produkáltak múlt hét végén a tengerentúli...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik...

Szombati brit sajtóértesülés szerint a brit kormány külön szabályrendszerrel...

Hirdetés
Csok

Mégsem olyan szuper ötlet a CSOK, mint gondoltuk?

2015 júliusától bevezették a CSOK-ot, majd 2016 januárjától a lakáspiaci áfát...

Már szórják a kedvezményes hitelt a felújításhoz

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a...

Határokon át

A horvát kormányfővel vitáztak az unió jövőjéről

A horvát kormányfő volt a második uniós vezető, aki az Európa jövőjét...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Többet költenek a magyar háztartások »

ALTEO 725 (1,40 ) ALTERA 630 (-1,56 ) ANY 1385 (1,09 ) APPENINN 700 (2,49 ) CIGPANNONIA 445 (0,23 ) CSEPEL 1160 (0,87 ) Duna House A 3920 (-1,51 ) EMASZ 23800 (-0,83 ) ESTMEDIA 45 (4,65 ) FHB 686 (-0,58 ) FUTURAQUA 65 (-2,69 ) GSPARK 3660 (-0,27 ) KONZUM 3125 (1,30 ) KPACK 7500 (-11,76 ) MASTERPLAST 590 (1,72 ) MOL 2878 (-0,62 ) MTELEKOM 468 (-0,43 ) NORDTELEKOM 46 (-3,36 ) NUTEX 51 (-0,39 ) OPUS 631 (-2,92 ) OTP 11410 (-1,64 ) OTT1 250 (-1,96 ) PANNERGY 690 (-0,29 ) RABA 1405 (-2,77 ) SET Group 218 (-0,46 ) WABERERS 4780 (0,84 ) ZWACK 17400 (-0,29 )