Megtaláltuk a legjobb Budapest melletti településeket

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Hol érdemes keresgélni azoknak a kisgyerekes családoknak, akik kertes házra vágynak Budapesten vagy Pest megyében? Egészségügyi, oktatási ellátás, utazás és ingatlanárak alapján az agglomerációban Nagykovácsi, Diósd, Budajenő, Dunaharaszti és Telki a nyerő. A fővárosban a XI., XIV. és a XVI. kerület bizonyul ideálisnak az Otthon Centrum elemzése alapján.

Az Otthon Centrum Budapest jellemzően családi házas beépítésű kerületeit, valamint Pest megye településeit vizsgálta meg a családosok számára fontos jellemzők alapján. Ilyen az óvodai és az orvosi ellátás, a fővárostól való távolság, valamint az ingatlanárak, de a kapott eredményeket az adott település lakásállományának mérete és lakásépítések alapján is korrigáltak. Az elemzés összesen 182, ezer főnél népesebb településre, illetve fővárosi kerületre terjedt ki. 

Top agglomerációs települések

Az első öt helyen Nagykovácsi, Diósd, Budajenő, Dunaharaszti és Telki végzett. Mindegyik település viszonylag jól elérhető távolságra van Budapest belső városrészeitől és mindenhol jelentősen magasabb az óvodai férőhelyek aránya az agglomerációs települések átlag értékéhez képest. Lényeges különbség közöttük az ingatlanárakban van: Nagykovácsiban, Diósdon és Telkiben jelentősen drágábbak a használt ingatlanok, mint a forgalmasabb településeken.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy Dunaharaszti és Nagykovácsi ingatlanárai között háromszoros a különbség: az Otthon Centrum adatai alapján, míg Dunaharasztiban az idén értékesített átlagos családi ház ára 22 millió Ft volt, addig Telkiben 55, Diósdon 67, míg Nagykovácsiban 71 millió Ft. Budajenőn 35 milliót kell fizetnünk.

„Nem találtunk olyan települést mely minden mutatóban kiemelkedő értékkel bírna – mondta Soóki-Tóth Gábor az Otthon Centrum elemzési vezetője, ami azt mutatja, hogy a vizsgált települések eltérő funkciókkal rendelkeznek. A főváros közeli csendes településeket kiemelkedően magas ingatlanárak jellemzik, és elsősorban a nyugalmat keresők számra lehetnek vonzóak; Nagykovácsi, Telki. Egy nagyobb lélekszámú, vagy központi helyen fekvő település ugyanakkor azért lehet vonzó választás fiatal családosok számára, mert az oktatás és az egészségügy terén megfelelő ellátással rendelkeznek. Ilyen például Dunaharaszti vagy Diósd.”

A legrosszabbul teljesítő települések szinte kivétel nélkül az agglomeráció délkeleti részéből kerültek ki: Kocsér, Jászkarajenő, Tápiógyörgye, Tápiószőlős, Nyársapát, Szentmártonkáta. Ezek mindegyike messze, a reggeli csúcsidőben minimum 90 perc utazási távolságra van a fővárostól, és szinte minden más vizsgált mutatóban jóval az átlag alatti értékek jellemzők rájuk, kivéve az óvodai férőhelyek számában.

Családbarát fővárosi kerületek

A fővárosi kerületek közül a XI., a XIV. és a XVI. kerület értékei a legkedvezőbbek. Ezek vannak legközelebb a belvároshoz, az új építés aránya is kiemelkedően magas, valamint a XVI. kerülettől eltekintve a lakásállomány forgása is igen kedvező, azaz az itt található lakások átlagnál nagyobb arányát adják-veszik évente. 1000 lakosra vetítve az óvodai férőhelyek száma viszont csak átlagosnak mondható. A legdrágább XI. kerületben idén az átlagos családi ház ára 59 millió Ft volt, a XIV. kerületben 48-, míg a XVI.-ban 44 millió Ft.

Sok új lakásprojekt-sok új költöző

A XVI. kerülettől eltekintve az összes említett településre és kerületbe sokan költöztek, az elmúlt években, ami jelzi a költözők körében ezek kiemelkedő népszerűségét. Az elmúlt öt évben (1000 lakosra vetítve) legalább 5 százalékkal, Nagykovácsi esetében viszont 10 százalékkal többen költöztek be, mint ahányan elköltöztek. Abszolút számokat tekintve a XI.  és a XIV. kerületben telepedtek le a legtöbben (39 ezer fő, illetve 29 ezer fő 5 év alatt).

Nem véletlen az sem, hogy a lakásépítések fajlagos számában az agglomerációs átlagot jelentősen meghaladó értékek jellemzőek ezekre a kerületekre és településekre. Az elemzésben vizsgált összes településen 1000 lakásra átlagosan 3,8 darab új építés jutott, azonban a kiemelt városokban és kerületekben ennek legalább duplája jellemző, míg a XI. kerületben és a XIV. kerületben átadott több száz lakás abszolút értékben számít kiemelkedőnek, igaz itt a társasházas építkezések is jelentősen hozzájárultak a magas értékhez.

Hirdetés
Szavazz!

Elpártolnak az iPhone rajongói?

Az új iPhone-ok alig fogynak, a régieket meg lassítja az Apple. Elpártolnak a...

Kipukkan a technológiai lufi?

A technológiai részvények merész szárnyalása a tőzsdeparkett örök huhogóit is...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A skót miniszterelnök szerint továbbra is a függetlenség kínálja a legjobb...

Megközelítheti a félmilliót az elveszett brit munkahelyek száma, ha...

Hirdetés
Csok

Már szórják a kedvezményes hitelt a felújításhoz

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a...

Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac

2017-ben még tovább élénkült a hazai lakáspiac a tavalyi évhez képest:...

Határokon át

Túl sokba kerül a menekülttábor, pénzt kérnek a franciák

A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Ez lesz a veszte az ingatlanpiacnak »

4IG 2140 (0,94 ) ALTEO 710 (-0,70 ) ALTERA 550 (-1,79 ) APPENINN 700 (-0,43 ) BIF 1600 (-12,09 ) CIGPANNONIA 481 (-1,84 ) CSEPEL 1060 (1,44 ) Duna House A 3920 (2,62 ) EMASZ 24200 (0,83 ) ENEFI 220 (-0,90 ) FHB 743 (-0,93 ) FORRAS/OE 1190 (-0,83 ) FORRAS/T 1280 (-5,88 ) FUTURAQUA 69 (-16,46 ) KONZUM 3220 (-0,92 ) KULCSSOFT 940 (-1,57 ) MASTERPLAST 600 (-2,44 ) MOL 3010 (-0,20 ) MTELEKOM 471 (0,75 ) NORDTELEKOM 52 (-18,10 ) NUTEX 60 (3,45 ) OPUS 646 (-2,71 ) ORMESTER 1200 (11,11 ) OTP 10950 (0,83 ) OTT1 273 (-1,80 ) PANNERGY 700 (-0,28 ) RABA 1275 (-0,78 ) RICHTER 6680 (-0,82 ) SET Group 248 (-19,74 ) WABERERS 4900 (1,03 )