Moszkva sem számított erre az amerikai húzásra

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Londoni pénzügyi elemzők véleménye szerint nem valószínű, hogy az amerikai szankciók tervezett kiterjesztése jelentős hatást gyakorolna az orosz gazdaságra, de Moszkvát valószínűleg meglepte a washingtoni törvényhozási kezdeményezés.

Korlátozott hatás

William Jackson, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó vezető elemzője pénteki helyzetértékelésében kiemelte, hogy a szenátus által elfogadott, még képviselőházi jóváhagyásra és elnöki aláírásra váró szigorítási tervezet korlátozottabb körre terjed ki, mint a korábbi szankciók.

Hozzátette: Oroszország legnagyobb vállalatai - a Gazprom, a Rosznyeft, a Lukoil, a Sberbank - ellen már évek óta szankciók vannak érvényben, a mostani kiterjesztési tervezettel célba vett szektorok - a gázvezeték-építés, a vasúti és tengeri áruszállítás - cégei sokkal kisebbek.

Jobb helyzetben

A szakértő szerint a külső finanszírozási kondíciók feszesebbé válhatnak az érintett orosz cégek számára, mivel szűkülhet hozzáférésük az amerikai adósságpiacokhoz, de az orosz gazdaság most sokkal jobb állapotban van e szigorítások elviseléséhez, mint néhány éve. Az orosz folyómérleg-egyenleg a hazai össztermék (GDP) 2,5 százalékának megfelelő többletet mutat, és a magánszektorbeli tőkekivonás üteme jelentősen enyhült az elmúlt másfél évben - hangsúlyozza a Capital Economics londoni elemzője.

Jackson szerint az orosz kormány privatizációs terveinek árthat a szankciók kiterjesztése - szó van egyebek mellett a VTB bank és a tartályhajókat üzemeltető Szovkomflot hajózási cég idei részleges privatizációjáról -, de a Capital Economics elemzője szerint nem valószínű, hogy a potenciálisan kieső bevételek miatt az orosz kormány költségvetési politikája szigorodna.

A közfinanszírozás meglehetősen jó állapotban van, és egyébként sem volt sok jele annak, hogy az orosz kormány költségvetési terveiben e privatizációs bevételek jelentős súllyal szerepeltek volna - hangsúlyozza a Capital Economics szakértője.

Jackson szerint a cég mindezek alapján nem módosítja az orosz gazdaság teljesítményére adott előrejelzését, és továbbra is azzal számol, hogy az orosz hazai össztermék az idén 1,5 százalékkal, jövőre 2,3 százalékkal, 2019-ben 1,8 százalékkal nő.

Meglepő húzás

Timothy Ash, a BlueBay Asset Management kötvényalap-kezelő társaság londoni részlegének vezető feltörekvő piaci stratégiai elemzője ugyanakkor pénteki helyzetértékelésében kifejtette: véleménye szerint a geopolitikai fejlemények is szerepet játszottak abban, hogy az orosz jegybank pénteken csak 0,25 százalékponttal csökkentette alapkamatát a szélesebb konszenzus által valószínűsített 0,50 százalékpont helyett.

Ash szerint az orosz kormányt aggasztja, és valószínűleg meg is lepte az amerikai szankciók kiterjesztésének lehetősége, mivel Moszkvában inkább az volt a várakozás, hogy ha a már meglévő szankciókat nem is lesz könnyű feloldani, legalább újabb szankciók nem lesznek.

A BlueBay Asset Management vezető londoni elemzője szerint a szankciók kiterjesztésének terve meglehetősen rosszkor jön Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, mivel jóllehet az orosz gazdaság az idén már valószínűleg növekedési pályára áll, az 1-2 százalék közötti GDP-növekedés aligha nevezhető kiugrónak, és a gyenge növekedés mélyre nyúló szerkezeti problémák következménye.

Timothy Ash szerint mindemellett úgy tűnik, hogy az olajárakra is lefelé ható nyomás nehezedik, és ez ismét sebezhetővé teszi a nyersanyag- és olajexport-függő orosz gazdaságot, éppen a jövőre esedékes elnökválasztás előtt.

Hirdetés
Szavazz!

Kell nekünk az euró?

Újra fellángolt a vita, hogy vajon bevezetik-e nálunk az eurót, s ha igen,...

Külföldre megyünk orvoshoz?

Egyre durvább a magyarországi orvoshiány. Ami ráadásul, már közép-európai...

Téli kikapcsolódás az Alpokban

Az ausztriai téli üdülés az életöröm igazán különleges formája, amely során...

Forex mazsoláknak

Rövid poszt következik. Szembe kell néznem ugyanis néhány dolgokkal.

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Nagyjából 1,2 millió munkahely szűnhet meg az Európai Unióban, ha nem...

Törökország egyszerre sodródik az unió felé, és a jogállamiságtól el, és...

Hirdetés
Csok

Új csúcsra emelkedhet a jelzáloghitelezés

A várakozásoknál is jobban bővül a jelzáloghitelezés az idén, a K&H Bank...

Így hat a csok a lakáspiacra

Egy év leforgása alatt trendszerűen növekedett a nagyobb alapterületű, új...

Határokon át

Erre jutottak az uniós csúcstalálkozón

A migrációról, a digitális Európáról, valamint a biztonságról és védelemről...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Johnson: nem jön be az észak-koreai megfélemlítés »