Pénzt tartalékolnak a britek a Brexitre

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el a brit EU-tagság megszűnésével összefüggő bármilyen jövőbeni pótlólagos finanszírozási igényre - mondta a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét ismertetve szerdán a brit pénzügyminiszter.

Philip Hammond a londoni alsóházban felszólalva közölte azt is, hogy a korábbi előrejelzéseknél gyengébb gazdasági növekedés várható az idén. Hammond kijelentette: a kormány a most bejelentett, két évre szóló 3 milliárd fontos Brexit-alapon túl is kész további költségvetési forrásokat felszabadítani "szükség esetére". Hozzátette: a kabinet a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalások "minden lehetséges végkimenetelére" felkészül.

Ilyen növekedésre számítanak

A pénzügyminiszter közölte azt is, hogy a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő Költségvetési Felelősség Hivatalának (OBR) módosított prognózisa szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idén a korábban várt 2 százalék helyett 1,5 százalékkal növekszik. Az OBR a következő években a növekedés további lassulására számít: jövőre 1,4 százalékos, 2019-ben 1,3 százalékos GDP-bővülés szerepel a friss előrejelzésében.

A hivatal prognózisa szerint a későbbi években kezdődik csak valamelyes gyorsulás: a költségvetési tervezetben foglalt távlati előrejelzés a 2020-2021-es pénzügyi évre 1,5 százalékos, 2021-2022-re 1,6 százalékos növekedést valószínűsít.

Az üzleti szektor hasonlóan borús, esetenként még borúlátóbb előrejelzéseket tart érvényben, mindenekelőtt a Brexit-folyamat körüli bizonytalanságok miatt. A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák legutóbbi, felülvizsgált előrejelzésében közölte, hogy jövőre 1,2 százalékos, 2019-ben 1,4 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban. Az üzleti szervezet a 2018-ra és 2019-re szóló GDP-növekedési becslést egyaránt rontotta: előző előrejelzésében erre a két évre 1,3 százalékos, illetve 1,5 százalékos növekedési várakozás szerepelt.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minap Londonban ismertetett éves országjelentése szerint ha a brit kormány az EU-tagság megszűnésének várható időpontjáig, 2019 márciusáig nem tud szabadkereskedelmi megállapodásra jutni az EU-val, és emiatt az unióval folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lép érvénybe - amely vámjellegű és egyéb akadályok megjelenésével járna a kétoldalú kereskedelemben -, az a brit gazdaság növekedési ütemét már abban az évben 1,5 százalékponttal lassítaná.

Ez akár recessziót is jelenthetne, mivel a távlati előrejelzések 2019-re 1,5 százaléknál lassabb növekedést valószínűsítenek.

Leépítik az adósságot

A brit pénzügyminiszter által szerdán ismertetett költségvetési tervezet szerint mindazonáltal a vártnál gyengébb növekedési környezetben is folytatódik az államháztartási hiány és az államadósság leépítése. Philip Hammond közölte: a kormány az idén 2,4 százalékos, a következő évekre 1,9, 1,6, 1,5, 1,3, végül a 2022-2023-as pénzügyi évre 1,1 százalékos deficitcélt tűzött ki.

A hazai össztermék arányában mért államadósság-ráta Hammond várakozása szerint 86,5 százalékon tetőzik az idén, és az előrejelzési távlat végét jelentő 2022-2023-as pénzügyi évben 79,1 százalékra csökken.

Hammond már egy éve, tavaly novemberben bejelentette: az EU-tagságról rendezett - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás utáni "megváltozott" gazdasági környezetben a kormány már nem tartja magát ahhoz az eredeti célhoz, amely az évtized végére többletet tűzött ki az államháztartás egyenlegében.

Hirdetés
Szavazz!

Kell nekünk a naperőmű?

Naperőmű építési bumm tört ki Magyarországon. Ön szerint kell nekünk a...

Meddig szárnyalhat a bitcoin?

Már a csőd szélén álló Venezuela elnöke is saját kriptovalutával akarja...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Azért vannak pár ezren, akik menni fognak.

Mario Centeno, az Eurócsoportot januártól vezető politikus szerint...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Észtország rendbe tenné az uniós menekültügyet

A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Túlbecsülték a Londonból költöző munkahelyek számát »

ALTEO 695 (1,46 ) ALTERA_1000 4400 (7,45 ) ANY 1297 (0,15 ) APPENINN 725 (3,42 ) BIF 1610 (-0,62 ) CIGPANNONIA 482 (0,42 ) CSEPEL 1004 (0,40 ) Duna House A 3703 (-3,82 ) EHEP 985 (0,51 ) ELMU 24830 (0,85 ) EMASZ 22800 (1,79 ) ENEFI 220 (-3,51 ) ESTMEDIA 64 (16,36 ) FHB 723 (-2,56 ) FORRAS/OE 1180 (-3,99 ) FORRAS/T 1205 (-13,93 ) FUTURAQUA 68 (11,48 ) GSPARK 3541 (-0,92 ) KONZUM 3468 (0,41 ) KULCSSOFT 900 (2,27 ) MASTERPLAST 580 (0,17 ) MOL 3010 (-1,28 ) MTELEKOM 463 (0,22 ) NORDTELEKOM 23 (9,52 ) NUTEX 73 (1,39 ) OPUS 695 (1,61 ) ORMESTER 1156 (0,52 ) OTP 10485 (0,96 ) OTT1 253 (7,66 ) PANNERGY 562 (-0,71 ) RICHTER 6436 (0,41 ) SET Group 100 (-2,91 ) WABERERS 4802 (0,65 ) ZWACK 16720 (0,09 )