Stratégiai helyzetben Venezuela

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezetője szerint "Venezuelából Kubazuela lett".

Különös helyzet

Sajátos a közép-amerikai ország helyzete, mert a világ legnagyobb kőolajkészletének birtokosa, ezért stratégiai helyzetben van - mondta Rákóczi István az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Nicolas Maduro, a közép-amerikai országban diktatúrát építő elnök azért akar találkozni a Venezuela ellen szankciókat és katonai beavatkozást ígérő Donald Trump amerikai elnökkel, mert ez legitimációt is jelenthet számára - tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban a tanszékvezető megjegyezte: "nem semmi", hogy Trump a szabadsága alatt egyszerre két országot (Venezuelát és Észak-Koreát) fenyegetett meg katonai beavatkozással.

Ez Amerika egyik megoldása

Donald Trump amerikai elnök "lehetséges katonai akciót" emlegetett pénteken este Venezuela ellen.

Az elnök azt követően fejtette ki álláspontját újságíróknak a New Jerseyben lévő bedminsteri golfklubjában - ahol elvileg a szabadságát tölti -, hogy megbeszélést folytatott Rex Tillerson külügyminiszterrel és Nikki Haley ENSZ-nagykövettel.

Ahogyan fogalmazott: Venezuelát illetően "sokféle megoldás" van asztalon, köztük "szükség esetén a katonai hadművelet is".

Mérlegelik a lehetőséget

Az Európai Unió (EU) fontolóra vette szankciók bevezetését Venezuelával szemben és megkezdte a tárgyalásokat a tagállamokkal ennek lehetőségéről - közölte Catherine Ray, az Európai Unió külügyi szolgálatának szóvivője augusztus elején.

A szóvivő elmondta, az unió "számos szankció" bevezetésének lehetőségét mérlegeli válaszul a venezuelai kormányzat magatartására. Mint elmondta, az uniós tagállamokkal kezdett konzultációk folyamatban vannak annak érdekében, hogy biztosítsák az EU megfelelő és összehangolt válaszait.

Az unió továbbra is támogatja a válság politikai megoldását és ezért kész közvetítőként részt venni a szembenálló felek között.

Hirdetés
Szavazz!

Kell nekünk a naperőmű?

Naperőmű építési bumm tört ki Magyarországon. Ön szerint kell nekünk a...

Meddig szárnyalhat a bitcoin?

Már a csőd szélén álló Venezuela elnöke is saját kriptovalutával akarja...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit gyógyszer- és vegyipari szektor az Európai Unió szabályozási...

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint a brit EU-tagság...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Észtország rendbe tenné az uniós menekültügyet

A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Európa vezető vállalkozásai még mindig aggódnak a Brexit miatt »

ALTEO 682 (-1,87 ) ALTERA 3951 (-1,05 ) ANY 1319 (-0,53 ) APPENINN 725 (0,69 ) BIF 1600 (0,19 ) CIGPANNONIA 481 (14,80 ) CSEPEL 980 (-3,26 ) Duna House A 3820 (3,64 ) EHEP 980 (-19,74 ) ELMU 24995 (-0,02 ) ENEFI 216 (-8,86 ) ESTMEDIA 45 (-4,26 ) FHB 733 (0,83 ) FORRAS/T 1300 (-9,72 ) FUTURAQUA 56 (3,70 ) GSPARK 3570 (-0,72 ) KONZUM 3503 (-1,05 ) MASTERPLAST 577 (1,05 ) MOL 2987 (1,77 ) MTELEKOM 461 (-1,28 ) NORDTELEKOM 22 (-4,35 ) NUTEX 72 (1,41 ) OPUS 651 (-1,66 ) ORMESTER 1200 (-1,40 ) OTP 10285 (0,05 ) OTT1 250 (-6,02 ) PANNERGY 530 (1,53 ) RABA 1246 (-0,72 ) RICHTER 6415 (0,23 ) SET Group 102 (4,08 ) WABERERS 4800 (-0,52 ) ZWACK 16750 (-0,24 )