Stratégiaváltás lesz a klasztertámogatásban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Új fejlődési szakaszba lépett a klaszterakkreditáció, az újak helyett mostantól a kiemelt együttműködést felmutató és a nemzetközi piacon is látható klasztereket kell támogatni Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára szerint.

Megemelt minőségi elvárások

A minisztérium csütörtöki közleménye szerint az államtitkár a Akkreditált klaszter pályázat díjátadóján közölte, hogy a klaszterek elfogadták az akkreditációs pályázat megemelt minőségi elvárásait, hiszen az egyre élesedő piaci versenyben nekik is érdekük megfelelni a magasabb követelményeknek.

Az Akkreditált klaszter címet külföldön is egyre inkább elismerik - tette hozzá. A rendezvényen 21 klaszter kapott oklevelet - közülük 18 megújította, 3 pedig első alkalommal nyerte el a címet -, további 4 pedig most újítja meg akkreditációját, így jelenleg 25 akkreditált klaszter működik.

A klaszterekben részt vevő vállalkozások árbevétele eléri a 7700 milliárd forintot - ennek csaknem harmada kivitelből származik -, egy főre 18,3 millió forint hozzáadott értéket termelnek. A klaszterek 908 vállalkozás működését hangolják össze - írta az NGM. Rákossy Balázs a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a régió országai közül egyedül Magyarországon működik klaszterminősítési rendszer.

Széles körű résztvevői gárda

A magyar klaszterek - hasonlóan a külföldiekhez - átlagosan 40-50 taggal működnek, munkájukban egyetemek, kutatóintézetek, önkormányzatok, kamarák, nagyvállalatok és kisvállalkozások vesznek részt - tette hozzá.

Felidézte, hogy a 2007-2013-as szakaszt lezáró utolsó oklevélátadó-ünnepségen 34 klaszter rendelkezett akkreditációs címmel, emellett csaknem 200 induló és fejlődő szakaszban lévő klaszter kapott támogatást. Közülük többen összeolvadtak vagy nem újították meg akkreditációjukat, de a sikeresen működő klaszterek az államtitkár szerint azt bizonyítják, hogy az érintettek éltek a támogatás nyújtotta lehetőségekkel - áll a közleményben.

Hirdetés
Energetika

Novemberben részvényfelosztásról döntött az ALTEO közgyűlése, de az...

Szavazz!

Meddig szárnyalhat a bitcoin?

Már a csőd szélén álló Venezuela elnöke is saját kriptovalutával akarja...

Minek nyitunk Keletre?

Napokra megbénította a magyar fővárost a kínai miniszterelnök budapesti...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint a brit EU-tagság...

Új fázisba léphetnek a brexit tárgyalások.

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Észtország rendbe tenné az uniós menekültügyet

A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Gőzerővel folyik az okoseszközök fejlesztése »

ALTEO 695 (-0,57 ) ALTERA 3951 (2,70 ) ANY 1330 (0,76 ) APPENINN 697 (-4,52 ) BIF 1555 (-3,24 ) CIGPANNONIA 360 (6,19 ) CSEPEL 1000 (-0,50 ) Duna House A 3520 (1,94 ) ELMU 25100 (2,03 ) EMASZ 22310 (-0,20 ) ENEFI 226 (-3,00 ) ESTMEDIA 47 (-2,08 ) FHB 717 (0,99 ) FORRAS/OE 1051 (-11,68 ) FORRAS/T 1200 (19,40 ) FUTURAQUA 52 (-1,89 ) GSPARK 3600 (-0,96 ) KONZUM 3160 (-2,47 ) KULCSSOFT 870 (2,35 ) MASTERPLAST 574 (-0,69 ) MOL 2990 (-2,00 ) MTELEKOM 469 (-0,21 ) NORDTELEKOM 24 (4,35 ) NUTEX 72 (-2,70 ) OPUS 630 (-3,67 ) OTP 10060 (-0,15 ) PANNERGY 514 (-0,58 ) RABA 1240 (-0,80 ) RICHTER 6435 (-0,83 ) SET Group 106 (0,95 ) WABERERS 4900 (2,08 )