Trump gigafala akár 25 milliárd dollárba is kerülhet

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Az amerikai kormányzat "tiszteletet parancsoló", magas és áthatolhatatlan falat szeretne az amerikai-mexikói határon.

Lehet pályázni az építésre

A szövetségi kormányzat a hét végén nyilvánosságra hozta terveit arról, hogy milyen falat szeretne a Mexikóval közös határán, és megkezdte a versenytárgyalások feltételeinek kiírását is.

Elemzők szerint ez lesz az amerikai történelem egyik legnagyobb kormányzati építkezése. A leendő alvállalkozók számára közzétett tájékoztatás szerint a falnak 30 láb (körülbelül 9 és fél méter) magasnak kell lennie. Ezt a határvédelemért felelős szerv határozta meg, noha a kormányzati elképzelés szerint elegendő lenne 5 és fél méter magas fal is.

Tetszetős falat akarnak

A nyilvánosságra hozott elképzelések szerint a falnak olyannak kell lennie, hogy ne lehessen sem felmászni, sem áthatolni rajta, sőt, még a legkifinomultanbb eszközökkel, akár horgonyos kampókkal se lehessen megmászni.

Ezen kívül biztosítani kell, hogy a falat ne törhessék át és alatta se kúszhasson át senki. A falnak legalább harminc percen, de ideális esetben négy órán keresztül ütésállónak kell lennie, próbálkozzanak akár pörölykapáccsal, csákánnyal, feszítővassal, elemmel működő szerszámmal, vágóeszközökkel, acetilénes (égető) hegesztőpisztollyal vagy más kézi eszközzel megbontani.

Az elvárások szerint a falnak "színben tetszetősnek" kell lennie, amerikai oldalon mindenképpen illeszkedve a környező tájba.

A pályázati kiírás ugyanakkor lehetővé teszi, hogy más tetszetősnek ítélt elképzelést, tervezetet is figyelembe vegyenek. Szóba került például, hogy legyen a falon olyan rész is, amely áttetsző, vagyis a határőrök követhetik, hogy a mexikói oldalon mi történik.

Az építkezésben részt venni kívánóknak két hét áll a rendelkezésükre, hogy előterjesszék ötleteiket, elképzeléseiket. A vállalkozó cégek kisebb, mintegy háromméteres falrészt is építenek bemutatásképpen, és a kormányzat végül ezek nyomán választja majd ki azt az egy vagy több vállalkozást, amellyel szerződik.

Fontos kampánytéma volt

Donald Trump választási kampányának egyik fő ígérete volt a mexikói határon építendő fal, amelyet - ahol csak lehetséges - amerikai alapanyagokból építenének meg, és amelynek költségeit Washington Mexikóra terhelné.

A most nyilvánosságra hozott tervek a teljes költséget nem rögzítik, de becslések szerint 10-25 milliárdra rúg majd. A héten a kongresszusban előterjesztett költségvetési tervben a kormányzat egymilliárd dollárt kért rá a honatyáktól.

Hirdetés
Szavazz!

Radikalizálódik Közép-Európa?

Egy olyan pártnak jósolnak 10 százalék feletti eredményt, amelynek vezetője...

Kell nekünk az euró?

Újra fellángolt a vita, hogy vajon bevezetik-e nálunk az eurót, s ha igen,...

Téli kikapcsolódás az Alpokban

Az ausztriai téli üdülés az életöröm igazán különleges formája, amely során...

Forex mazsoláknak

Rövid poszt következik. Szembe kell néznem ugyanis néhány dolgokkal.

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Nagy-Britannia tiszteletben tartja a kilépésre vonatkozó...

Új frankfurti működési központ létrehozására tett egyenes utalást csütörtökön...

Hirdetés
Csok

Új csúcsra emelkedhet a jelzáloghitelezés

A várakozásoknál is jobban bővül a jelzáloghitelezés az idén, a K&H Bank...

Így hat a csok a lakáspiacra

Egy év leforgása alatt trendszerűen növekedett a nagyobb alapterületű, új...

Határokon át

Erre jutottak az uniós csúcstalálkozón

A migrációról, a digitális Európáról, valamint a biztonságról és védelemről...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Draghiék összedugják a fejüket »