Új határidőkre kell figyelniük az adózóknak

| forrás:
mti/TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Szigorúbbá váltak az adóeljárási határidőkre vonatkozó szabályok az adóhatóság és az adózók számára is - hívta fel a figyelmet a Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó kedden.

Elemzésükben kiemelték: az adóhatóságnak be kell tartania a határozathozatalra vonatkozó határidőket, mert ha elmulasztja ezeket, akkor már nem lesz módja adóbírság kiszabására. A tájékoztatás szerint a változás a Kúria egy őszi döntéséhez kapcsolódik. Ekkor hoztak határozatot egy utólagos áfa-ellenőrzés ügyében, amelyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jegyzőkönyv átadását követően 200 nappal hozott határozatot.

A Kúria szerint azonban alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályban meghatározott határidő letelte után ne lehessen szankciót kiszabni. A döntés ugyanakkor nem befolyásolja az adókülönbözet befizetésére vonatkozó kötelezettséget, azaz a jogszerűtlenül adózó cég az adókülönbözet és az azt terhelő kamat megfizetésére továbbra is kötelezve lesz.

H. Nagy Dániel, a Mazars adóigazgatója szerint kérdéses ugyanakkor, hogy a Kúria döntése hatással lesz-e a múltban kivetett, ám határidőn túli szankciókra; nem tisztázott, hogy lesz-e lehetősége az adózóknak töröltetni a korábban így felmerült adóbírságokat.

Ha az adózó reagálni kíván az adóellenőrzést lezáró jegyzőkönyvben tett megállapításokra, ezt ún. észrevétel formájában teheti meg. 2018-tól az adózónak már 30 napja lesz rá, hogy észrevételt tegyen, azonban a határidő elmulasztása immár jogvesztéssel jár. Azaz, a késve tett észrevételt a hatóság figyelmen kívül fogja hagyni. Érdemes tehát odafigyelni.

Emellett, az új Art. alapján továbbra is 60 nap áll az adóhatóságok rendelkezésére az adóellenőrzés során feltárt adókülönbözet határozatban történő megállapítására. A határidő számítása azonban némileg változott: adózói észrevétel esetén a 60 nap csak az észrevétel beérkezésének napjától indul. A törvényi változások a tavalyi évben indult eljárásokat nem érintik - hívják fel a figyelmet.

Hirdetés
Szavazz!

Kellenek amatőrök az olimpiára?

A profi teljesítmény számít, vagy az, hogy valaki képes-e kitűnni a tömegből?...

Összejön a két Korea?

Az "észak-déli" közös női hokicsapat olimpiai indulása pedig...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Nagy-Britannia az EU-tagság megszűnése után sem züllik...

Szombati brit sajtóértesülés szerint a brit kormány külön szabályrendszerrel...

Hirdetés
Csok

Mégsem olyan szuper ötlet a CSOK, mint gondoltuk?

2015 júliusától bevezették a CSOK-ot, majd 2016 januárjától a lakáspiaci áfát...

Már szórják a kedvezményes hitelt a felújításhoz

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a...

Határokon át

A horvát kormányfővel vitáztak az unió jövőjéről

A horvát kormányfő volt a második uniós vezető, aki az Európa jövőjét...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Kevesebb titok lesz a NAV körül »

ANY 1395 (0,36 ) APPENINN 710 (0,57 ) CIGPANNONIA 437 (0,81 ) ESTMEDIA 45 (1,12 ) FUTURAQUA 65 (0,62 ) KONZUM 3065 (-0,16 ) MOL 2840 (-0,14 ) MTELEKOM 463 (-0,11 ) OPUS 647 (0,94 ) OTP 11540 (-0,43 ) RICHTER 6005 (-1,23 ) SET Group 220 (2,80 )