Újabb igen az Európai Ügyészségre

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Jóváhagyták az Európai Ügyészség felállítását az uniós igazságügyi miniszterek csütörtöki luxembourgi ülésükön, az úgynevezett megerősített együttműködési eljárással létrejövő szervezethez húsz tagállam csatlakozott.

A vádhatóság egy luxembourgi székhelyű központi hivatalból, valamint a tagországokba delegált európai ügyészekből fog felépülni. A független főügyész bizonyos feltételek mellett jogosult lesz nyomozások és büntetőeljárások lefolytatására az uniós költségvetés kárára elkövetett bűncselekmények - például a strukturális alapokat érintő csalások és korrupció - ügyében.

Pár év kell még hozzá

Günther Oettinger költségvetésért felelős uniós biztos kiemelte: a hivatalnak, melynek megalakítására először 2000-ben tettek javaslatot, legkésőbb 2021 elején meg kell kezdenie működését.

A német politikus elmondta, a csalás, a korrupció és hűtlen kezelés éves szinten mintegy 150 milliárd euró veszteséget okoz a nemzeti költségvetéseknek az EU-ban. Hozzátette, az ügyészségnek a már meglévő szervezetekkel egyeztetve, egymást kiegészítve kell majd végeznie a tevékenységét, illetve rámutatott, hogy a csalások hatékony felgöngyölítése, az adófizetők pénzének védelme erősíteni fogja az európai intézményekbe vetett bizalmat.

Vera Jourová uniós igazságügyi biztos pedig arról számolt be az ülésen, hogy 2019-ben fogják kinevezni a főügyészt és az európai ügyészeket.

Utólag is csatlakoznak?

Magyarország nem vesz részt az együttműködésben, a kormány álláspontja szerint ugyanis jelenleg is vannak olyan intézmények, amelyek eljárhatnak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben, és egy új hivatal létrehozása ezen jól működő szervezetek meggyengítésével járna.

Korábban Lengyelország, Hollandia, Málta és Svédország is jelezte, hogy a mostani formájában nem támogatja az ügyészség létrehozását, Dánia, Írország és Nagy-Britannia pedig egyébként sem vesz részt a bel- és igazságügyi együttműködésnek ezen a területén. Sajtóhírek szerint több ország is csatlakozhat utólag a hivatalhoz, az új holland kormány programjában például ez is szerepel.

A megerősített együttműködési mechanizmus lehetővé teszi, hogy tagországok egy jelentős számú csoportja teljes konszenzus hiányában is előrelépjen az integráció elmélyítésében. A szabályok értelmében legalább kilenc tagállam közösen dönthet úgy, hogy végrehajt olyan intézkedéseket, amelyekről nem sikerült teljes egyetértésre jutni korábban. A megerősített együttműködéshez utólag is lehet csatlakozni.

Hirdetés
Energetika

Novemberben részvényfelosztásról döntött az ALTEO közgyűlése, de az...

Szavazz!

Meddig szárnyalhat a bitcoin?

Már a csőd szélén álló Venezuela elnöke is saját kriptovalutával akarja...

Minek nyitunk Keletre?

Napokra megbénította a magyar fővárost a kínai miniszterelnök budapesti...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

A brit gyógyszer- és vegyipari szektor az Európai Unió szabályozási...

A Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter szerint a brit EU-tagság...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Észtország rendbe tenné az uniós menekültügyet

A dublini rendszer a jövőben sem tartalmazna állandó, kötelező jellegű...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Európa nélkül nagy bajba kerülhet a brit gyógyszer-és vegyipar »

4IG 2050 (0,05 ) ALTEO 696 (0,29 ) ALTERA 4100 (0,27 ) ANY 1320 (-0,38 ) APPENINN 715 (2,44 ) BIF 1560 (-2,32 ) CSEPEL 1015 (0,69 ) Duna House A 3500 (-0,57 ) EHEP 1221 (-10,55 ) ELMU 25000 (-0,40 ) EMASZ 22500 (0,85 ) ENEFI 230 (1,32 ) FHB 716 (-2,19 ) FORRAS/OE 1260 (19,89 ) FORRAS/T 1300 (8,33 ) FUTURAQUA 51 (-1,92 ) GSPARK 3599 (1,07 ) KULCSSOFT 880 (-0,90 ) MASTERPLAST 566 (-1,57 ) MOL 2957 (1,09 ) MTELEKOM 466 (-0,64 ) NORDTELEKOM 22 (-4,35 ) OPUS 650 (2,36 ) OTP 10270 (2,34 ) OTT1 272 (-0,73 ) PANNERGY 523 (0,58 ) RABA 1250 (-0,71 ) RICHTER 6393 (-0,11 ) WABERERS 4816 (-2,01 ) ZWACK 16790 (0,30 )