5 tipp a kellemetlen beszélgetések túléléséhez

| forrás:
TF-információ
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Az élet időnként úgy hozza, hogy kellemetlen beszlégetésekben találja magát az ember. Ez lehet egy családi viszály miatt elkerülhetetlen, kínos csevej valamelyik hozzátartozónkkal, vagy egy bartátságosnak indult, ám végül ellenségessé alakult szóváltás az egyik ismerősünkkel. De akár a munkahelyünkön is kialakulhat hasonló szituáció. Íme, öt tipp, amellyel túlélhetjük a kellemetlen beszélgetéseket anélkül, hogy csak rontanánk a helyzeten!

Túl sokat túlórázunk, kevésnek véljük a fizetésünket, nem megfelelő szakembert neveztek ki mellénk/fölénk, az egyik csapattárs közepes teljesítménye pedig lehúzza az egész projekt eredményességét - többek között ezeket a helyzeteket is mindenképpen érdemes megtárgyalni. Ahelyett, hogy folyamatosan halogatnánk a szükséges, ám kényelmetlennek ígérkező megbeszéléseket, inkább fogadjuk meg a kommunikációs szakértők tanácsait!

1. Ne gondoljunk rögtön a legrosszabbra!

"Az emberek átlalában már előre borítékolják, hogy nagyon kényelmetlen lesz a beszélgetés" - mondja Emma Levine, a Chicagói Egyetem viselkedéstudománnyal foglalkozó professzora. Levine úgy véli, hogy pont ezzel a negatív hozzáállással kiprovokált bonyolult helyzetek vezethetnek oda, hogy később már inkább elkerüljük a kellemetlen, ám fontos beszélgetéseket.

A szakértő hangsúlyozta, ezek a diskurzusok általában közel sem sülnek el olyan rosszul, mint azt az elején elképzeljük, viszont nagyon fontos, hogy a kérdéses témaköröket az esetleges kellemetlenségek ellenére is átbeszéljük.

“Ez segít megismerni a másik személy nézőpontját” - emeli ki Levine.

2. Kerüljük a vádaskodást!

Ez főként a csapatmunka során felmerülő problémák megbeszelése közben fontos alapszabály. Amikor olyan személyeskedő mondatokat használunk, hogy “ezt te mondtad” vagy “ezt te csináltad rosszul”, a másik személy automatikusan védekező reakciót mutat, és így nem jutunk egyről a kettőre.

“Csak próbáljuk meg leírni a szituációt és azt, hogy ez hogyan hatott a kapcsolatunkra vagy a közös munkánkra, anélkül, hogy bármilyen személyes vádat megfogalmaznánk közben” - tanácsolja Ken Sereno, a Dél-Kaliforniai Egyetem kommunikációs professzora.

Gyakran elkövetjük azt a hibát, hogy a “neked kellett volna” kifejezést használjuk, pedig ez sok embert támadásra ösztönöz - emeli ki Lizzie Post etikett szakértő, az Emily Post társelnöke.

Hozzátette, fontos, hogy elmondjuk az embereknek, hogy mit kellene tenniük az adott helyzetben, de ezt utólag már inkább csak eltereli a figyelmünket a valódi probléma megoldásáról.

3. Legyünk nyitottak a másik fél meglátásaira!

Ken Sereno szerint elengedhetetlen, hogy képesek legyünk együttérezni, és a másik szemével is nézni az adott helyzetet.

“Amikor kellemetlen szituációban találjuk magunkat, hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy csak a mi álláspontunk lehet a helyes” - mondja a szakember.

Hozzáteszi, ha nyitottságot mutatunk, az megkönnyítheti a probléma megoldását. Ha pedig néha reagálunk is az elhangzottakra, például, hogy “aha, értelek”, az a másik felet is biztosítja arról, hogy valóban kíváncsiak vagyunk a mondanivalójára. Így kevésbé válik ellenségessé a kommunikáció.

4. Ne akarjuk átformálni a másik gondolkodását!

Ha egy adott problémáról teljesen eltérően gondokodunk, mint a beszélgetőpartnerünk, a társalgás előbb-utóbb egymás meggyőzésébe fog átcsapni. 

“Akkor tudnak nagyon elfajulni a viták, ha már a másik fél hitét, nézeteit akarjuk megváltoztatni” - hívja fel a figyelmet Lizzie Post.

“Tehát, amikor rájövök, hogy egy ilyen beszélgetésbe csöppentem, az első dolgom átgondolni, hogy mennyire fontos nekem, hogy átformáljam a másik gondolkodásmódját, és hogy mennyi esélyem van arra, hogy sikerrel járok” - magyarázza. 

Hozzáteszi, a legfontosabb, hogy emlékezzünk rá: ez csak egy szócsata, nem pedig egy háború. Sok esetben az a legjobb választás, hogy akkor is végighallgatjuk partnerünket, ha nem értünk vele egyet.

5. Tudjuk, hogy mikor kell abbahagyni!

Egy idő után észrevehetjük, hogy a beszélgetés menthetetlen, nem vezet sehová. Post szerint néha a visszalépés a legjobb megoldás.

“Választhatjuk azt az utat, hogy végighallgatjuk a másik álláspontját, átgondoljuk a perspektívákat, majd elhagyjuk a beszélgetést. De dönhetünk úgy is, hogy leállítjuk a diskurzust, és inkább témát váltunk. Mindkettő megfelelő a további vita megfékezésére” - mondja az etikett szakértő.

Hirdetés
Szavazz!

Kína kinyírja a bitcoint?

A kínai kormány immár nem csak a bitcoin ellen harcol, de hadjáratot indított...

Elpártolnak az iPhone rajongói?

Az új iPhone-ok alig fogynak, a régieket meg lassítja az Apple. Elpártolnak a...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Juncker szeretné, ha az Egyesült Királyság egyszer visszatérne az EU-ba.

A brit kormány nem veheti készpénznek, hogy sikerül...

Hirdetés
Csok

Már szórják a kedvezményes hitelt a felújításhoz

Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető január 8-tól a...

Behúzta a féket a fővárosi ingatlanpiac

2017-ben még tovább élénkült a hazai lakáspiac a tavalyi évhez képest:...

Határokon át

Túl sokba kerül a menekülttábor, pénzt kérnek a franciák

A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Hat jel, ami arra utal, hogy rossz helyen dolgozol »

ALTEO 720 (2,86 ) ALTERA 555 (2,78 ) ANY 1385 (1,09 ) APPENINN 699 (4,33 ) BIF 1560 (-0,64 ) CIGPANNONIA 480 (2,13 ) CSEPEL 938 (-6,20 ) EHEP 1050 (14,75 ) ELMU 26200 (0,77 ) ENEFI 222 (3,74 ) ESTMEDIA 60 (11,11 ) FHB 743 (-0,27 ) FORRAS/OE 1350 (17,39 ) FORRAS/T 1390 (8,59 ) FUTURAQUA 67 (4,06 ) GSPARK 3600 (1,41 ) KONZUM 3200 (1,59 ) KULCSSOFT 920 (1,10 ) MASTERPLAST 605 (2,54 ) MOL 3034 (0,60 ) MTELEKOM 471 (0,11 ) NORDTELEKOM 49 (4,47 ) NUTEX 57 (-1,72 ) OPUS 646 (6,25 ) OTP 10910 (-0,27 ) OTT1 276 (7,81 ) PANNERGY 752 (-1,83 ) PLOTINUS 6500 (-2,26 ) RABA 1270 (0,40 ) RICHTER 6690 (0,22 ) SET Group 218 (9,82 ) WABERERS 4970 (2,47 ) ZWACK 17200 (0,88 )