Kártérítés helyett biztosításra szavaznak a cégek

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Öt éve folyamatosan növekszik a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma: 2016-ban meghaladta a 23 ezret. Idén csak az első félévben közel tízezer balesetet szenvedtek el a magyar munkavállalók. Logikus lépés volna, hogy az érintett vállalatok, vállalkozások kössenek munkáltatói felelősségbiztosítást. A Groupama Biztosító tapasztalatai szerint látszik is az erre való törekvés.

Túl sok a baleset

Ma Magyarországon a leginkább „veszélyeztetett” alkalmazottak az 50-249 főt foglalkoztató cégeknél dolgozó 35-54 éves férfiak. A munkavégzés során vagy azzal összefüggésben elszenvedett, súlyosnak minősülő balesetből − csonkulás, érzékszervi sérülés, maradandó károsodás és haláleset − 165 volt az idei év első félévében.

A fenti adatok ellenére a vállalkozások jelentős része ma Magyarországon munkáltatói felelősségbiztosítás nélkül működik.

Ez azt jelenti, hogy egy munkahelyi balesetnél a munkáltatónak kell kigazdálkodnia a baleset következtében felmerült kiadásokat, vagy akár évtizedeken át fizetnie a járadékot. Ez rendkívül nagy anyagi terhet jelenthet, főleg, ha még a sérült munkatárs helyettesítésével, pótlásával járó költségeket is figyelembe vesszük.

Kevés a biztosítás

A Groupama Biztosító egy korábbi felméréséből kiderült, hogy a munkavállalók kiesését okozó eseménytől minden hatodik cégnél tartanak, de az ehhez fűződő kártérítési igényt csak a vállalatok tizede tartja reális kockázatnak.

A reprezentatív kutatásba bevont kis- és középvállalkozások válaszai alapján elmondható, hogy a kisebb cégek a biztosításokkal kapcsolatban általános információhiányban szenvednek. Közülük csak kétharmaduk vesz igénybe valamilyen biztosítást, ráadásul sokszor nem is a valódi kockázatokat kezelik.

A megkérdezettek mindössze 40 százaléka rendelkezett vállalkozói vagyonbiztosítással, ugyanilyen arányban kötöttek élet-, baleset- vagy betegségbiztosítást a cég vezetőjére, de az alkalmazottakra már csak 18 százalékuk gondolt.

„A fentiek tükrében biztató, hogy a kis- és középvállalkozók körében mérsékelt növekedést tapasztalunk a munkáltatói felelősségbiztosítás terén. Jelenleg a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügyfeleink mintegy háromnegyede köt felelősségbiztosítást is, mely fedezetet nyújt a munkavállalót ért munkabalesetek esetén is” – tájékoztatott Kádár Péter a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

Hozzátette: „természetesen azok, akik még felelősségteljesebben gondolkodnak, alkalmazottaikra élet-, baleset-, vagy betegségbiztosítást kötnek. Ezek a biztosítások amellett, hogy pénzügyi segítséget nyújtanak a munkavállalóknak és családjuknak egy váratlan esemény bekövetkeztekor, egyben a munkahelyi jutalmazás, gondoskodás eszközei is.”

Hirdetés
Szavazz!

Kiöregszik a magyar?

Amióta csak népszámlálást tartanak Magyarországon, még sosem volt ennyire...

Legyünk e-sport nagyhatalom?

Úgy tűnik a kormányzat elszánt ebben a kérdésben, bár a magyar e-sport még...

Forex mazsoláknak

Az éles számlának való nagy bemutatkozásom után már másnap úgy döntöttem...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Londoni makrogazdasági elemzők szerint az új brit költségvetési tervezetben...

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el...

Hirdetés
Csok

Nagyon népszerű lett a csok

Eddig mintegy 240 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény...

Szárnyal az építőipar, de meddig?

A hazai építőipar teljesítménye 2017-ben rég nem látott javulást mutat.

Határokon át

Változást hozhat a dublini reform

Az EP készen áll a menedékkérők igazságosabb elosztását célzó dublini...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Visszatartják a cégek a szabadságokat? »

4IG 1998 (-0,05 ) ALTEO 5300 (2,91 ) ALTERA 3864 (15,41 ) ANY 1341 (-0,67 ) APPENINN 759 (-3,31 ) BIF 1805 (0,28 ) CIGPANNONIA 303 (1,00 ) CSEPEL 1019 (1,90 ) Duna House A 3683 (-0,03 ) EHEP 1149 (4,26 ) EMASZ 22600 (-0,15 ) ENEFI 240 (-1,23 ) FHB 621 (0,65 ) FORRAS/OE 1015 (-5,14 ) FUTURAQUA 50 (-1,96 ) GSPARK 3620 (-1,36 ) KONZUM 3029 (0,97 ) KPACK 7110 (0,08 ) KULCSSOFT 860 (-3,04 ) MASTERPLAST 593 (-1,50 ) MOL 3237 (-1,31 ) MTELEKOM 472 (0,43 ) NORDTELEKOM 24 (-4,00 ) OPUS 687 (-0,29 ) ORMESTER 1198 (0,50 ) OTT1 282 (-4,73 ) PANNERGY 547 (-1,26 ) PLOTINUS 6300 (-0,79 ) RICHTER 7020 (-0,14 ) SET Group 92 (37,31 ) WABERERS 4670 (1,52 ) ZWACK 16795 (0,81 )