Paks II: készülhetnek a cégek a pályázatokra

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Tendereket ír ki idén az ASZE orosz cégcsoport, hogy az építők a terepen a jövő év elején megkezdhessék a Paks II projekt előkészítését - jelentette ki Valerij Limarenko, a paksi erőművet bővítő orosz fővállalkozó cégcsoport elnöke hétfőn Moszkvában az Atomexpo 2017 nemzetközi fórumon.

Limarenko emlékeztetett arra, hogy a kormányközi megállapodás alapján a beruházás mintegy 40 százalékát magyar vállalkozók valósítják meg. Méltatta, hogy Budapest külön minisztert nevezett ki a projekt megvalósítására.

A műszaki fázisba érkezett a munka

Az idei Atomexpón - amelyen 62 ország 600 cégének mintegy 5 ezer képviselője vett részt - felszólalt Süli János, paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter és Aszódi Attila, a projekt kerítésen belüli beruházásait és műszaki kérdéseit felügyelő államtitkár.

Süli János Paks II megvalósításával kapcsolatban magyar újságíróknak elmondta, hogy az uniós jóváhagyás után megkezdett belföldi engedélyeztetési folyamatban a környezetvédelmi engedély és a telephely megszerzése után most a létesítési engedély megszerzése van soron.

"A munka a műszaki fázisba ér. Mindenekelőtt azokat a lépéseket fogjuk megtenni, amelyek a terület előkészítését célozzák, ugyanakkor Pakson is akarjuk már látni a nyomát az építkezésnek 2018-ban, tehát a felvonulási épületeket, a lakóterület előkészítését" - mondta.

Határidőre végezni

A miniszter közlése szerint az erőmű építésén dolgozókat nemcsak Pakson, hanem a régió más olyan településein is szeretnék elhelyezni, ahonnan az erőmű elérhető, olyan szállásokon, amelyek később más célokra is hasznosíthatók lesznek. Feladatként nevezte meg az úthálózatot megerősítését, hogy se a munkások, se az anyagok szállítása ne ütközzön akadályba.

A miniszter és az államtitkár egyaránt hangsúlyozta, hogy nagyon fontos az orosz partnerekkel való napi kapcsolattartás. Süli János elmondta: moszkvai tárgyalásainak az volt a célja, hogy "minél hamarabb, a megadott határidőre és költségkereten belül el tudjuk végezni a munkát, és ezt napi, heti egyeztetés, havi koordináció keretében lehet csak biztosítani".

"Úgy gondolom, hogy az ütemezés tekintetében jól haladunk, az orosz féllel napi szintű a kapcsolat. Erre is szükség van, mert egy ilyen nagy projektben nagyon sok koordinálási feladat van, mi ezen az úton haladunk tovább a jövőben is" - emelte ki Aszódi Attila.

Az államtitkár az Atomexpón ismertette a kiégett üzemanyagok kezelésére 2015-ben kidolgozott, az Európai Bizottsághoz benyújtott hosszú távú magyar nemzeti programot.

Szándéknyilatkozatot írtak alá

Az Atomexpón a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern és az MVM Zrt. az együttműködés fejlesztéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá. A megállapodás célja a kétoldalú együttműködés fejlesztése a paksi atomerőmű szervízelése, illetve a nukleáris üzemanyag szállítása terén, közös atomenergetikai projektek megvalósítása Oroszországban, valamint harmadik országokban, a nukleáris képzés, illetve szakemberképzés, valamint a tudományos kutatások és fejlesztések vonatkozásában.

Mindemellett a felek érdekeltek abban, hogy Közép- és Kelet-Európában, valamint a balkáni térségben fejlesszék az üzletet a megújuló energiaforrások terén, beleértve a kis teljesítményű vízerőműves projekteket.

"A Roszatomot és az MVM-et régi és sikeres együttműködés köti össze. Ez szilárd és megbízható alapot teremt az együttműködés fejlesztésére mind az eddigi, mind pedig új területeken" - közölte Csiba Péter, az MVM elnök-vezérigazgatója.

"Meggyőződésünk, hogy a vállalataink közötti stratégiai partnerség és együttműködés szélesítése nem csupán kölcsönösen előnyös új projektekhez vezet, hanem előmozdítja a technológiai innovációt is" - hangsúlyozta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese.

Szerződést kötöttek

A Rusatom Szerviz Rt. hétfőn szerződést kötött az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-vel a paksi atomerőmű GCN-317-es főkeringtető szivattyúinak karbantartásához és ütemterv szerinti javításához szükséges tanácsadói szolgáltatásról. A Rusatom Nemzetközi Hálózat és a Debreceni Egyetem egyetértési emlékeztetőt írt alá közös oktatási és tudományos projektekről.

A IX. Atomexpo fórumon mások mellett felszólalt Szergej Kirijenko, az orosz elnöki adminisztráció vezetőjének első helyettese, a Roszatom felügyelőbizottságának elnöke, Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója és Agneta Rising, a Nukleáris Világszövetség (WNA) főigazgatója, valamint William Magwood, az OECD atomenergia-ügynökségének főigazgatója.

Hirdetés
Szavazz!

Nagy pénz, nagy foci?

Az andorrai fiaskó óta megint sokat emlegetik itthon a magyar futball néhai...

Szétesik a parlamenti patkó?

A frissen megválasztott francia elnök alig egyéves pártja utcahosszal nyerte...

Forex mazsoláknak

Mik voltak a főbb szempontok? A keresés végére több is volt, de a kezdeti...

Lakáshitel-kalkulátor
Brexit

Theresa May szerint a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-polgárok a Brexit...

Megállapodott a kormányzati együttműködésről a brit Konzervatív Párt és a DUP.

Hirdetés
Csok

Lázár felülvizsgálná a csokot

A kormány alapvetően négy téma köré kívánja fókuszálni a V4-ek július 1-jétől...

Lakásvásárlás: 40 millió a lélektani határ

A közepes méretű lakást keresők többsége legfeljebb 40 millió forintot...

Határokon át

Nem kérnek a franciák az újabb menekülttáborból

Nem engedélyezi új befogadóközpont felállítását a francia kormány az...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Lesz olyan befektető, akinek ajtót mutatnak »