A big data, Amerika, és egy magyar cég története

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

Amerikában terjeszkedik a budapesti székhelyű Starschema Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a nagy mennyiségű adatok (big data) kezelésével és elemzésével foglalkozó cég folyamatosan növeli ügyfeleinek számát, az idei év elején megalapította amerikai leányvállalatát, ahol az értékesítés (sales) mellett a tervek szerint 2017-ben egy fejlesztő csapat is megkezdi munkáját - közölte a társaság.

Integrált adatok

A közlemény szerint az új megbízásoknak köszönhetően a magyar IT-vállalat árbevétele - előzetes becslések szerint - a tavalyi 1,25 milliárd forintról, 67 százalékkal, kétmilliárd forintra emelkedik 2016-ban, miközben foglalkoztatottainak száma 57-ről 132-re nő.

A cég várakozásai szerint adózás előtti nyeresége is emelkedik idén, 160 millió forintra az előző évi 116,2 millió forintról.

A társaság közölte, megrendeléseinek jelentős része, mintegy 70 százaléka már most is a tengerentúlról, főként a Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik, mint például az Apple, a Walt Disney, a Facebook és a Netflix.

A 2006-ban két alapítóval indult vállalat fő profilja szerint nagy mennyiségű adatokat gyűjt központi tárházakba, az adatokat integrálja, átláthatóvá, üzleti döntések meghozatalához könnyen felhasználhatóvá teszi. A társaság a piaci trendeket és keresletet figyelembe véve a következő években 50 százalékos árbevétel-növekedésre számít.

Lemaradnak a magyar cégek a digitális világban

Sok magyar kis- és középvállalkozás (kkv) egyelőre csak "szigetszerűen" digitalizálódik, munkafolyamatainak csak egy része lett elektronikus alapú, pedig a digitalizált vállalkozások döntéshozatali folyamatai gyakran gyorsabbak és megalapozottabbak, dokumentum kezelésük átláthatóbb, hatékonyabban működnek, mint a IKT eszközök irányába kevésbé nyitott versenytársaik - számolt be tapasztalatairól Koleszár Péter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozás Programjának vezető IKT tanácsadója.

Az e-számlázó programok használata például jelentősen elterjedt a kkv-k körében, azonban ezeket ritkán alkalmazzák együtt a készletnyilvántartó rendszerekkel - mondta a szakember. Hozzátette, hogy a jogszabályi háttér - így az online pénztárgépek - hatására is főként az e-számlázás területén állnak viszonylag jól a hazai vállalkozások.

Túlnyomórészt olyan vállalkozások vezetnek be digitális megoldásokat, amelyek - sok esetben multinacionális - vállalatok beszállítójaként, a partner által kötelezően elvárt fejlesztéseket hajtottak végre.

Koleszár Péter szerint ágazatonként és a vállalkozás nagyságától, illetve az érintett területektől függően változhat a digitális átállás költsége, erre általános szabály nincs. Ideális esetben azonban egy-egy IKT fejlesztés megtérülése legfeljebb néhány év, de egyszerűbb megoldások meghonosításának költségei akár pár hónap alatt is megtérülhetnek.

Ezt olvasta már?

Megint cégfelvásárlásra készül az Est Media »