A Délvidéki Szolidaritás Napja Nagyváradon

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A magyarság lélekben, öntudatban, önazonosságban együvé tartozik, és hite segíti szembeszállni az igazságtalansággal, amikor alárendeltségbe próbálják kényszeríteni - jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő Nagyváradon, ahol vasárnap megrendezték a Délvidéki Szolidaritás Napját.

A délvidéki magyarság emberi és kisebbségi jogai melletti kiállásként, a méltánytalanul súlyos - összesen 31 éves - börtönbüntetésre ítélt öt temerini magyar fiú ügyének felkarolásaként rendezett megmozdulást az EP-képviselő Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével közösen kezdeményezte.

"Mi, magyarok csak azt kérjük, hogy tartsák tiszteletben jogainkat, emberi méltóságunkat" - mondta Lomnici Zoltán, hozzátéve: az Emberi Méltóság Tanácsa is kegyelmet kér a szerb államfőtől a temerini fiúk számára.

A Délvidéki Szolidaritás Napjának szentelt, a nagyvárad-újvárosi református templomban tartott istentisztelet után tartott sajtóértekezleten Lomnici Zoltán hangsúlyozta: az Emberi Méltóság Tanácsa a jogbiztonságot kéri számon az EU-tag, vagy az unióhoz csatlakozni kívánó szomszédos országoktól.

Lomnici Zoltán szerint a temerini fiúk esetében tudomásul kell venni a bíróság döntését, viszont a nyilvánosság segíthet abban, hogy kegyelmi kérelmüket kedvezően bírálja el Tomislav Nikolic szerb államfő.

Kérdésre válaszolva Tőkés László úgy vélekedett: nem lehet a temerini fiúk kegyelmi kérelméhez kötni a magyar támogatást Szerbia uniós csatlakozását illetően, mert az ítélet jogosságához nem fér kétség, csak a súlyossága miatt tekinthető a magyar közösség megfélemlítését szolgáló diszkriminációnak. Azt viszont elképzelhetetlennek nevezte, hogy Szerbia az 1944-45-ös délvidéki atrocitásokat elismerése nélkül csatlakozzék az EU-hoz.

A Délvidéki Szolidaritás Napján részt vettek a vajdasági magyar pártok vezető tisztségviselői is: Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Pál Károly, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke és Tari István, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke. Ők nagy eredménynek nevezték a november 13-án Budapesten megszületett magyar-szerb államfői megállapodást. Akkor Áder János magyar és Tomislav Nikolic szerb államfő megegyezett abban, hogy közösen emlékeznek meg jövőre az 1944-45-ös titói megtorlások vajdasági áldozatairól. A magyar államfő felajánlotta Tomislav Nikolicnak, hogy ezután - akár már másnap - egy másik helyszínen méltó módon megemlékeznek az 1942-es újvidéki "hideg napok" áldozatairól is.