A fiatalok imádják a kockázatot, de nem hoz nyereséget a bátorság

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Általánosan elfogadott vélekedés, hogy a fiatalabb befektetők, akiknek több idejük van meglovagolni a piaci hullámokat, magasabb kockázattűrő-képességgel bírnak, mint az idősebb társaik. Az Openfolio befektetési alkalmazás friss adataiból az derül ki, hogy a 25 év alatti befektetők tökéletesen be is igazolják ezt a közvélekedést. Mindazonáltal ez nem mindig vezet egyértelmű sikerhez.

Közel 2500 befektetés adatainak elemzése után az Openfolio azt állapította meg, hogy bár a fiatal befektetők sokkal szívesebben vállalnak nagyobb kockázatot, mégsem tudnak kimagasló eredményeket felmutatni – írja a Business Insider.

Fiatalság – bolondság

Megdöbbentő, de azok az idősebbek, akik kevesebb kockázatvállalással fektetnek be, hozzávetőleg háromszoros hozamot tudhatnak magukénak a 25 év alatti társaikhoz képest.

„Az nem meglepő, hogy a fiataloknak nagyobb a kockázati étvágyuk, de az már meglepetésként ért minket, hogy a nagyobb kockázatokkal szignifikánsan alacsonyabb hozamok jártak” – nyilatkozta Hart Lambur, az Openfolio társalapítója.

A kockázat alapvetően két mintázatot követ a fiatalok körében – magyarázza Lambur. Az egyik tipikus eset, amikor valaki aránytalanul nagy mennyiségű részvényt vásárol a kedvenc vállalatából, a másik pedig, amikor egyesek minden korlátot figyelmen kívül hagyva irreálisan nagyot akarnak keresni.

Az Openfolio adatai szerint a 25 év alattiak befektetéseire 29 százalékos kockázat (volatilitás) volt jellemző 2,2 százalékos hozam mellett. Ezzel szemben a 25 év fölöttieknél mindössze 20,4 százalékos kockázatot vállaltak 6,9 százalékos hozam mellett.

Elfogultság és bukás

A fenti visszásság egyik oka az lehet – értékeli a számokat Lambur –, hogy a fiatalok körében sokkal népszerűbb egy részvénybe vagy egy kedvenc vállalatba alaposan belevenni. Ezzel szemben a befektetésük sokkal kisebb része megy különböző alapokba vagy ETF-ekbe, mint az idősebbeknél – teszi hozzá.

Számszerűsítve ez azt jelenti, hogy a pénzük 61 százalékát helyezik részvényekbe, szemben a 25 fölöttieknél tapasztalt 49 százalékkal.

Lambur a fiatalok említett kockázatvállalási trendjei kapcsán arra figyelmeztet, hogy ezek sokkal inkább számítanak fogadásnak, mint valódi befektetésnek. És éppen ezért ezek jóval kisebb eséllyel jönnek be.

Kiváló példa erre az is, ahogy a fiatal és az idősebb generációk a Bitcoinhoz mint befektetéshez viszonyulnak. Az idei év egyik nagy vesztesének számító Bitcoin a 25 alattiak portfóliójának 3,3 százalékát tetté ki, míg a fölöttieknek csupán a 0,2 százalékát.

Az elmúlt 1 év hozamai a befektetők életkora szerint Forrás: Openfolio (2014. 12. 17.), Business Insider

A megtanult lecke

Mindemellett általános tendenciaként is megfigyelhető, hogy minél idősebb az egyes befektető, annál magasabb hozamot zsebelhet be – derül ki az adatokból. Az 50 évnél idősebb korosztály tagjai érték el ugyanis a legmagasabb hozamot, míg a 25 év alattiak a legalacsonyabbat.

Úgy tűnik, az idősebbek esetében elmondható, hogy megtanulták a leckét – foglalja össze Lambur. Sokkal kevésbé koncentrálnak az egyedi részvényekre, miközben jobban megértik, mekkora előnye van egy kellően diverzifikált portfóliónak, akár alapokon vagy ETF-eken keresztül – teszi hozzá.

Ezt olvasta már?

Most éppen 346 forint egy euró »

4IG 610 (1,16 ) AKKO Invest 446 (-0,34 ) ALTEO 742 (0,54 ) ANY 1215 (0,83 ) APPENINN 338 (-1,74 ) AutoWallis 86 (1,65 ) BIF 287 (-0,35 ) CIGPANNONIA 320 (-5,88 ) CyBERG 950 (3,26 ) DELTA 93 (1,75 ) EHEP 2030 (-3,33 ) ENEFI 300 (-3,54 ) FORRAS/OE 1160 (2,65 ) FUTURAQUA 76 (0,13 ) GSPARK 3180 (-0,31 ) Gloster 2205 (-4,13 ) KULCSSOFT 1670 (-2,91 ) MASTERPLAST 624 (0,65 ) MOL 1794 (5,10 ) MTELEKOM 371 (0,27 ) Megakran 4040 (0,50 ) NORDTELEKOM 28 (3,70 ) OPUS 235 (2,40 ) ORMESTER 11300 (1,35 ) PANNERGY 614 (-0,32 ) RABA 824 (-0,72 ) RICHTER 6970 (2,95 ) SET Group 71 (-0,14 ) TAKAREK 493 (-0,60 ) ZWACK 16500 (0,61 )