A fiatalok már nemcsak a mának élnek

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Egyre fiatalabb korosztály kezdi meg a nyugdíjas korra történő előtakarékoskodást, a most húszas-harmincas éveikben járó fiatalok több mint fele úgy gondolja, hogy pihenés helyett dolgoznia kell nyugdíjas korában.

Az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb kutatásából a Z generáció valamelyest optimistább, a legfrissebb KSH-adatok azonban az Y generáció jövőképét támasztják alá. Az OTP Nyugdíjpénztár kutatásában az 1980 és 1996 között születetteket sorolták az Y generációba, az 1997 után születetteket a Z generációba. Az Y generációs fiatalok 54 százaléka gondolja úgy, hogy időskorában még dolgoznia kell. A munkaerőpiacra most belépni készülő korosztályból valamivel kevesebb, 43 százalék szerint kell majd az időskori éveket is munkával tölteni.

A KSH-nak a munkavállalók életkorára vonatkozó legfrissebb adatai szerint 2013 és 2018 között majdnem 80 százalékos növekedéssel mintegy 59 ezer főre emelkedett a nyugdíjas munkavállalók száma. Az idősebb Y generáció már jobban látja a nyugdíjasok nehézségeit, míg a fiatalabb Z generáció, ennek ellenére az Y generációs kitöltők 86 százaléka és a Z generációsok 87 százaléka nem rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással - hívta fel a Horpácsi Krisztina, az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője.

A kutatásból az is kiderül, hogy az Y és Z generáció egy része szerint érdemes időben elkezdeni az időskori évekre félretenni, ám a fiataloknak csupán harmada gondolja úgy, hogy már 18 és 25 éves kor között el kellene kezdenie a takarékoskodást a boldog időskori évek érdekében. Az OTP Nyugdíjpénztár kutatásában 1000 személyt kérdeztek meg, a magyar aktív korú lakosságra nézve reprezentatív, nem, kor, végzettség és településtípus szerint. A Groupama Biztosító reprezentatív kutatása alapján a fiatalok leginkább 36 évesen, azaz egyre fiatalabban kezdik el a nyugdíj-előtakarékosságot. A felmérésük szerint a nyugdíj-megtakarítási piacon új belépőként évtizedeken át a 40 év fölöttiek domináltak, a legfrissebb, 1000 személy megkérdezésén alapuló felmérés szerint azonban napjainkban az esetek több, mint felében már a harmincas éveik derekán elkezdik az elő takarékoskodást a fiatalok, az utolsó "nagyobb fellángolás" 45 évesen jön el.

A kutatás alapján azok körében, akik 36 éves korukig elkezdtek a nyugdíjas évekre takarékoskodni, a rendszeresebbé váló jövedelem jelentette a legnagyobb lökést a pénz félre tételére - 62 százalékuk vallotta ezt. Azok, akik addig nem vágtak bele a takarékoskodásba, a betöltött életkoruk alapján kezdték el a pénzüket félrerakni - 75 százalékuk ezt a választ adta.

Kádár Péter, a Groupama Biztosító igazgatója rámutatott: összességében az anyagi helyzet javulása a döntő tényező, a megkérdezettek 73 százaléka hozta ezzel összefüggésbe az előtakarékosság elindítását. A válaszadók többsége úgy vélte, havi 20 ezer forint többlet elég volt ahhoz, hogy a megtakarítás mellett döntsenek - jelezte Kádár Péter. A CIG Pannónia Életbiztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai lakosság fele egyáltalán nem rendelkezik nyugdíj-megtakarítással, a fiatalabbak körében még rosszabb ez az arány.

A CIG Pannónia felmérése alapján már minden nyolcadik felnőtt korú havi 10.000 forintot meghaladó összeget tesz félre, és minden tízediknek van nyugdíjbiztosítása. A kutatás során az összes megkérdezett fele, a 25-29 éves korosztály pedig több mint háromnegyede állította, hogy semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik. A megkérdezettek 40 százaléka vallotta azt, hogy spórol időskorára, közülük legtöbben (14,6 százalék) önkéntes nyugdíjpénztári tagok, és minden tízedik válaszadó rendelkezik nyugdíjbiztosítással.

4IG 929 (1,53 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ALTEO 822 (0,49 ) APPENINN 395 (-2,71 ) AutoWallis 109 (-0,91 ) BIF 310 (0,65 ) CIGPANNONIA 218 (-0,91 ) CSEPEL 570 (-1,38 ) Duna House A 3760 (0,27 ) EHEP 8850 (5,99 ) ELMU 34200 (-0,58 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 420 (-0,47 ) ESTMEDIA 144 (2,86 ) FORRAS/OE 1390 (-2,11 ) FUTURAQUA 117 (4,65 ) GSPARK 4980 (-0,20 ) KULCSSOFT 1420 (13,60 ) MOL 2920 (-2,86 ) MTELEKOM 440 (0,23 ) NORDTELEKOM 53 (-7,99 ) NUTEX 56 (-9,68 ) OPUS 300 (-1,32 ) ORMESTER 7450 (3,47 ) OTT1 255 (-3,60 ) RICHTER 5930 (0,59 ) SET Group 127 (2,26 ) WABERERS 1245 (-0,40 )