A gazdaság is megérzi, ha sok az elhízott ember

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 2 perc

Magyarországon akár az összes egészségügyi közkiadás egyhatoda, azaz évi több száz milliárd forint kapcsolódhat az elhízással vagy túlsúllyal kapcsolatos betegségek kezeléséhez.

Egyre rosszabb a helyzet

Napjainkban Európában a népesség több mint 50 százaléka legalább túlsúlyos és több mint 20 százaléka elhízott, de a becslések alapján az utóbbiak aránya 2030-ra 50 százalékra nőhet. Magyarországon is egyre rosszabb a helyzet: az OECD jelentése szerint az elhízottak aránya Európán belül hazánkban a legmagasabb, globálisan pedig az USA, Mexikó és Új-Zéland után a negyedik helyen állunk. A világszervezet adatai szerint a felnőtt magyar lakosság immár 30 százaléka elhízott, a túlsúlyosak aránya pedig – az elhízottakkal együtt – ennek duplája.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

Az elhízás folyamatosan növekvő népegészségügyi kihívást jelent világszerte, amely minden korcsoportot érint – hívja fel a figyelmet a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA). Kialakulásának leggyakoribb okai között szerepel a mozgásszegény életmód és a túlzott kalóriabevitel kombinációja. Emellett az elhízásnak és a súlyfeleslegnek közvetlen hatása van az egészségre és a várható élettartamra, valamint kapcsolatban áll a kardiovaszkuláris megbetegedések, a diabétesz, néhány rákfajta, illetve az ízületi és izom-rendellenességek kockázatának növekedésével.

A gazdaságnak sem mindegy

Az elhízás nem csupán az egyén egészségi állapotára van negatív hatással: az EU-ban az ezzel járó egészségügyi kiadások és a munkából való kiesés évente 70 milliárd eurót emésztenek fel. Magyarországon szintén sokba kerülnek az elhízás negatív egészségügyi hatásai. 

„A hazai kutatási eredmények szerint az elhízott vagy túlsúlyos betegek ellátásának költsége már néhány éve meghaladta a 200 milliárd forintot” – hívta fel a figyelmet Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvivő elnöke.

Ez az egészségbiztosítási alap kiadásainak közel 12 százalékának, illetve a bruttó hazai termék 0,7 százalékának felel meg. A betegek ezen felül legalább 22 milliárd forinttal járultak hozzá a kezelésükhöz. A valódi költségek ráadásul ennél lényegesen nagyobbak lehettek: akár az összes egészségügyi közkiadás 15–18 százalékát, illetve a bruttó hazai termék legalább 1 százalékát elvihették[1].

Nemzetközi összefogás

Az Európai Elhízás Elleni Napot idén május 19-én tartották, lehetőséget nyújtva arra, hogy az érintettek közös erőfeszítéseket tegyenek az elhízás közös visszaszorításáért (Tackle Obesity Together) többek között azzal, hogy felhívják a figyelmet az elhízásra és számos más, ezzel összefüggésben kialakuló betegségre.

Ebben az évben a Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA) a Francia Elhízástudományi Társasággal (Collectif National des Associations d’Obèses - CNAO) és az Adexoval (Portugál Elhízott Páciensek Szövetsége) fogott össze, hogy támogassák az Európai Elhízás Elleni Napot és az Európai Elhízástudományi Társaság (EASO) kapcsolódó tevékenységeit és segítsék az elhízással és következményeivel kapcsolatos tudatosság növelését.

Az ISA a CNAO-val és az Adexóval közösen készített egy videót, amelyben bemutatja azokat a kis lépéseket, amelyekkel csökkenthető a kalóriabevitel és növelhető a fizikai aktivitás, továbbá hangsúlyozzák ezek jelentőségét az elhízás elleni küzdelemben. 

Hogyan segítenek az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek?

Az elhízás valóban krónikus betegségek széles skálájához vezethet, és hatással van a jóllétre - de nem legyőzhetetlen. A fizikai aktivitás növelése és kisebb, napi szintű változtatások az étrendben segíthetik megállítani a súlygyarapodást. Az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek megadják az édes ízélmény örömét az ételekben és az italokban, kevesebb kalória-bevitel mellett.

„A mindennapos étrendbe bevezetett kisebb változtatások – például alacsony kalóriatartalmú ételek és italok választása – kombinálva több edzéssel és fokozottabb odafigyeléssel a kalóriabevitelre, hatékonyan segíti a fogyasztókat a testtömeg-kontrollban. Az édesített ételekben-italokban a cukrot alacsony kalóriatartalmú édesítőszerekkel helyettesítve csökkenthetjük a napi kalóriabevitelt anélkül, hogy megfosztanánk magunkat az édes íztől vagy sóvárognánk utána” – mondta Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke.  

A szakértő szerint a túlsúly és elhízás étrendi kezelése kapcsán elsődlegesen fontos a negatív energiamérleg elérése, vagyis az, hogy a szervezetbe kerülő kalóriamennyiség kevesebb legyen mint amennyit felhasználunk. Abban az esetben, ha nem történik más forrásból kompenzáció, az energiatartalmú édesítőszerek kiváltása kalóriamentes cukorpótlókkal hozzájárulhat a testtömeg csökkentéséhez. 

Ezt olvasta már?

Jó lesz odafigyelni, éllovasok vagyunk az elhízásban »

4IG 1650 (-6,78 ) ALTERA 880 (-2,76 ) ANY 1295 (-0,77 ) APPENINN 440 (-1,35 ) CIGPANNONIA 410 (-0,24 ) Duna House A 3740 (-1,58 ) EHEP 650 (1,56 ) ESTMEDIA 121 (-6,20 ) FORRAS/OE 1040 (-0,95 ) FUTURAQUA 42 (-2,10 ) GSPARK 3520 (-0,28 ) KONZUM 225 (-0,88 ) MASTERPLAST 620 (-0,80 ) MOL 3050 (-0,97 ) MTELEKOM 440 (-0,23 ) NORDTELEKOM 33 (1,86 ) NUTEX 42 (18,57 ) OPUS 487 (-2,21 ) ORMESTER 1020 (-16,39 ) OTP 11530 (-1,11 ) OTT1 209 (-0,48 ) PANNERGY 644 (-0,62 ) PLOTINUS 9100 (1,11 ) RABA 1210 (-1,63 ) RICHTER 5560 (1,74 ) SET Group 235 (-10,31 ) TAKAREK 672 (-4,00 ) WABERERS 2230 (-3,88 )