Adókedvezményt kaphatnak a startupok

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 2 perc

Adórendszerbeli könnyítésekkel segítené a kormány a startupokat, az erről szóló javaslatok idén őszre elkészülhetnek, így a jövő évi költségvetésbe már be is építhetik őket - jelentette be Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Indul a Startup Tavasz

Az államtitkár a Startup Tavasz 2014 rendezvénysorozat indulása alkalmából rendezett sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavaly jött létre a BudapestHUB munkacsoport a hazai startup világ szereplőinek és az NGM szakértőinek részvételével. Ez a munkacsoport már dolgozik az adóoldali, adminisztrációs könnyítéseken, és vizsgálja az európai példákat - mondta Cséfalvay Zoltán.

A BudapestHUB célja, hogy az évtized végére Budapest legyen Kelet-Közép-Európa startup fővárosa. Ehhez most kell megtenni az első lépéseket, ebben is segít a most induló Startup Tavasz.

Kiemelt támogatás

Az adóoldali könnyítéseknél járható út lehet az alkalmazottak után fizetendő tb-járulék elengedése; olyan adórendszeri könnyítéseket kell kidolgozni, amelyek versenyképesek Közép-Európában. Elmondta: dolgoznak azon is, hogy a startup fogalmát pontosan definiálják. Az államtitkár szólt arról is, hogy 2014-2020 között 140 milliárd forint európai uniós forrás áll közvetlenül a startup világ rendelkezésére.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: a kormány kiemelten kezeli a startupok támogatását, mert fontos, hogy ne vesszen el egyetlen ötlet és egyetlen csapat sem.

Főváros "lesz" Budapest

A Startup Tavasz 2014 eseménysorozat célja, hogy segítse Budapest startup fővárossá válását, illetve az, hogy szélesítse az egyre kiterjedő hazai startup világ szereplőinek együttműködését, régióbeli kapcsolatrendszerét. A rendezvénysorozat fővédnöke Cséfalvay Zoltán, főszervezője pedig a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).

Az első fontos rendezvényt, a közép-európai startup versenyt április 2-án tartják. A szervezők március 14-ig, elsősorban 15 közép-európai országból várják az induló technológiai vállalatok projektötleteit - ismertette Spaller Endre, a NIH elnöke. Hozzáfűzte: a beékező pályázatokat öttagú nemzetközi zsűri bírálja el. Kiemelte, hogy nem cégeket, ötleteket várnak, mert a jó ötletekből előbb-utóbb cég, befektetés lesz.

Az elnök kifejtette: a legjobb 20-25 ötlet közül választják majd ki a 10 legfejlődőképesebb projektet. A legjobb 10 csapat automatikusan bejut a Central European Startup Awards (CESA) május végi versenyére, illetve részt vehet egy többnapos budapesti képzésen, amelyen neves, nemzetközi szakértőkből álló csapat készíti majd fel őket a verseny döntőjére. A NIH a legjobban teljesítő startuppert eljuttatja Európa egyik startup központjába - mondta Spaller Endre.

A Startup Tavasz keretében konferenciát, szakmai továbbképzést is rendeznek, május 30-án tartják a Magyar Innovációs TechShow-t, amelynek célja, hogy évről-évre bemutassa a magyar digitális ipar fejlesztéseit.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: reméli, hogy a startup programsorozat ősszel is folytatódik, valamint, hogy a most induló rendezvénysorozat kelet-közép-európai Startup Tavasszá szélesedik.

Kevesen terveznek vállalkozást

Böszörményi Nagy Gergely, a társszervező Design Terminál főigazgatója kiemelte: Magyarországon 100-ból 96 fiatal nem tervezi, hogy valaha saját vállalkozást indít, és ha ez a szám a következő években drasztikusan nem változik, akkor a nagy ellátó rendszerek fenntarthatatlanná válnak. Úgy vélte, a startupok is hozzájárulnak a hosszú távú fenntarthatósághoz.

A főigazgató szerint a mostani kormányzat jobban figyel a startupokra, de szükség is van a támogatásra, mert a nemzetközi példák is mutatják, hogy azokban az országokban erős a startup világ, ahol az állam "okos, aktív szerepet" vállal a fejlesztésekben.

Ezt olvasta már?

Életet menthet a magyar startup »

4IG 1120 (1,82 ) AKKO Invest 25400 (1,60 ) ALTE2 748 (1,91 ) ALTEO 750 (2,18 ) ANY 1340 (-0,37 ) APPENINN 474 (-1,15 ) AutoWallis 122 (14,62 ) BIF 303 (-0,66 ) CIGPANNONIA 375 (-0,27 ) Duna House A 4100 (1,99 ) EHEP 5100 (2,00 ) ELMU 27800 (-2,11 ) EMASZ 24400 (-0,81 ) ENEFI 466 (0,43 ) ESTMEDIA 82 (-3,32 ) FUTURAQUA 76 (1,33 ) GSPARK 3730 (-1,06 ) KONZUM 213 (3,65 ) MOL 3166 (0,64 ) MTELEKOM 423 (0,36 ) NORDTELEKOM 42 (6,00 ) NUTEX 28 (-0,36 ) OPUS 430 (2,78 ) OTP 12000 (-0,17 ) OTT1 198 (-2,36 ) PANNERGY 706 (-0,56 ) RABA 1195 (0,84 ) RICHTER 5110 (-2,48 ) SET Group 504 (0,20 ) WABERERS 1100 (11,11 ) ZWACK 17650 (0,86 )