Az új, állami kamattámogatású lakáshitel élénkítheti a lakáspiacot

| olvasási idő: kb. 1 perc

Az OTP Bank szerint az új, állami kamattámogatású hitelprogram elindítása lökést adhat a hosszú ideje pangó lakáspiacnak. A banknál hétfőtől igényelhetők az új konstrukciójú hitelek, amelyeket új lakás vásárlásához, építéséhez, használt lakás vásárlásához, valamint korszerűsítéshez lehet igénybe venni - áll a bank hétfői közleményében.

A kormány tavaly októberben jelentette be, hogy állami kamattámogatású forinthitel-programot és új lakáshoz jutásnál a szocpol "finomított" formáját indítja újra. A bejelentéskor úgy számoltak, a két programot együtt 2012-ben 7-9 ezer család veheti majd igénybe, a két intézkedés a büdzsének 6,2 milliárd forintba kerül az idén.

Az OTP közleményében Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese arra számít, hogy az új támogatási forma lökést adhat a hosszú ideje pangó lakáspiacnak, hiszen a korábbi kamattámogatott konstrukcióval szemben az új, otthonteremtési támogatott hitel már használt lakás vásárlására is igénybe vehető.

A pénzintézet emlékeztet arra, hogy az új lakás vásárlására vagy építésére legfeljebb 10 millió forint összegű támogatott lakáskölcsön igényelhető, ha az ingatlan értéke nem haladja meg a 30 millió forintot. Lakáskorszerűsítésre és használt lakás vásárlására 6 millió forintban állapította meg a törvényalkotó a felvehető legmagasabb kölcsönösszeget, amely legfeljebb 15 millió forintos vételár, illetve bekerülési költség esetén vehető igénybe.

Kovács Antal szerint ezek az összegek a legtöbb ügyfél igényét kielégítik, hiszen az átlagos igényelt összeg ennél jellemzően alacsonyabb. Egyben emlékeztetett arra, hogy az otthonteremtési kamattámogatás fizetési nehézségekkel szembesülő devizahiteleseknek is segítséget nyújt, mivel a konstrukció igénybe vehető késedelmes jelzáloghitellel vagy felmondott kölcsönnel terhelt lakóingatlan megvásárlására, lakóingatlan fedezetű késedelmes deviza jelzáloghitel kiváltására, vagy akkor is, ha a devizakölcsönét késedelmesen fizető adós lakását kisebbre szeretné cserélni.

A vezérigazgató-helyettes hozzátette: az állami kamattámogatás és a vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, vagyis a szocpol együttesen is igénybe vehető a banknál.

Az OTP a közleményben kiemeli, hogy a kamattámogatás nagysága hitelcélonként eltérő és 5 éves időtartama alatt csökkenő mértékű, valamint hogy új lakás építése vagy vásárlása esetén az eltartott gyermekek számától függően is változik.

Ezt olvasta már?

Új mindenkori csúcshoz tapad az OTP »

4IG 770 (1,72 ) ALTEO 826 (-1,20 ) ANY 1365 (-0,73 ) APPENINN 387 (-0,39 ) AutoWallis 103 (-0,49 ) BIF 303 (-1,94 ) CIGPANNONIA 196 (-1,90 ) EMASZ 30200 (-0,66 ) ENEFI 415 (1,72 ) ESTMEDIA 139 (2,20 ) FORRAS/T 1960 (5,38 ) FUTURAQUA 102 (2,00 ) GSPARK 5040 (0,80 ) KPACK 21400 (-17,69 ) KULCSSOFT 3040 (-1,30 ) MASTERPLAST 748 (0,27 ) MOL 2890 (0,63 ) MTELEKOM 440 (-0,11 ) NORDTELEKOM 52 (-1,33 ) NUTEX 70 (-4,86 ) OPUS 332 (2,15 ) OTP 15080 (1,21 ) OTT1 261 (1,17 ) PANNERGY 734 (-0,54 ) RABA 1180 (-1,67 ) RICHTER 5880 (0,86 ) SET Group 100 (-1,96 ) TAKAREK 564 (-2,42 ) WABERERS 1200 (0,42 ) ZWACK 17600 (1,15 )