Bécs is kitiltotta az Ubert

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A bécsi kereskedelmi bíróság ideiglenesen megtiltotta személyszállító tevékenység folytatását az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó amerikai vállalatnak, mondván, megsérti a tisztességes verseny szabályait.

Beperelték őket

Az Ubert az osztrák főváros legnagyobb hagyományos taxis társasága, a Taxi 40100 citálta bíróság elé, és beadványában azt rótta fel a San Franciscó-i székhelyű vállalatnak, hogy nem tartja be a szakmai és üzleti előírásokat.

Tanulj a tőzsdén kereskedni 21 nap alatt! Kérd az INGYENES videóidat még ma! (A kereskedés kockázatos.) (x)

A bíróság szerdán kimondta, hogy az Ubernek le kell állítania szolgáltatását mindaddig, amíg biztosítani nem tudja, hogy a megrendelések egy központba fussanak be és azon keresztül kapják meg a címeket a sofőrök, nem pedig közvetlenül az utasoktól. Emellett az utasokat kijelölt megállóhelyeken kell felvenni, és a fuvarok között nem körözhetnek szabadon az utcákon, hanem a kijelölt megállóhelyeken kell várakozniuk.

Az Uber közölte, hogy tiszteletben tartja a bíróság döntését , és "keményen dolgozik azon, hogy pár napon belül megváltoztassa működési modelljét"

Az Uber 2011-ben indította el szolgáltatásait Európában, és csakhamar kihívta a taxisok és a szabályozó hatóságok haragját. A taxisok és a szakszervezetek azt mondják, hogy az Uber tisztességtelen versenyt teremt, mert nem teljesíti a taxis cégekre vonatkozó szigorú törvényi követelményeket.

Nem ez az első eset

A hatóságoknak a szabályozás és a felügyelet rendezetlensége miatt "szúrja a szemét" az Uber. Az Uber számos európai országban szembesült bírósági eljárásokkal, több országban és nagyvárosban betiltották vagy felfüggesztették működését.

Az Európai Bíróság tavaly decemberben kimondta, hogy az innovatív koncepció ellenére közlekedési vállalatnak minősül az internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó Uber, így érvényesíthető rá a hagyományos taxitársaságokra vonatkozó nemzeti szabályozás.

A luxembourgi székhelyű törvényszék megállapította, hogy az Uber nem pusztán közvetítői szolgáltatást nyújt, ez a tevékenység egy átfogó, közlekedési szolgáltatás "szerves része". A cég tevékenysége tehát nem digitális, hanem közlekedési szolgáltatásnak minősül.

Ezt olvasta már? Megint botrányt kavart az Uber
A Bloomberg cikke szerint több nő is jelezte, hogy az Uber számtalan utasa lett már kisebb-nagyobb zaklatás áldozata. Védelem és jogorvoslat terén a vádlók egy része szerint abszolút kudarcot vallott a cég. A vádak szerint arra koncentrálnak inkább, hogy az érintettek minél kevesebbet beszélhessenek az őt ért sérelmekről.

Ezt olvasta már?

Környezetkímélő technológia a közlekedés alapja »

4IG 958 (-0,52 ) AKKO Invest 29600 (1,37 ) ALTEO 770 (-0,26 ) ANY 1325 (0,76 ) APPENINN 444 (0,57 ) AutoWallis 111 (-0,45 ) BIF 298 (-1,00 ) CIGPANNONIA 320 (1,27 ) CyBERG 1830 (0,55 ) EHEP 10100 (-3,81 ) EMASZ 26000 (0,78 ) ENEFI 498 (-0,80 ) ESTMEDIA 120 (-3,39 ) FUTURAQUA 112 (-1,93 ) GSPARK 4520 (2,73 ) KULCSSOFT 1510 (-2,58 ) MOL 2946 (-1,01 ) MTELEKOM 431 (-0,23 ) NORDTELEKOM 47 (0,76 ) NUTEX 30 (1,34 ) OPUS 385 (-2,48 ) ORMESTER 8100 (2,53 ) OTP 12690 (-0,55 ) RABA 1150 (0,88 ) RICHTER 4924 (0,08 ) SET Group 665 (1,68 ) TAKAREK 620 (0,32 ) WABERERS 1400 (-1,06 )