Lehet tőzsdézni a kriptovalutákkal Japánban

| forrás:
mti
| olvasási idő: kb. 1 perc

A japán pénzügyi felügyelet (FSA) tizenegy cégnek engedélyezte, hogy digitálisdeviza-tőzsdét üzemeltessen. A pénteken kihirdetett döntéssel Japán szembemegy a környező országokkal, amelyek éppen szigorítják a kriptopénzek feletti ellenőrzést.

11 cég számára bocsátottak ki engedélyt

Japánban áprilisban fogadták el a bitcoint legalizáló törvényt, amellyel egyben kötelezték a kriptodevizaváltókat működtető vállalatokat, hogy hozzák összhangba tevékenységüket a jogszabállyal és regisztráltassák magukat. A japán pénzügyi felügyelet egy sor követelményt írt elő ahhoz, hogy jegyzékbe vegyen bármely operátort.

Így például erős számítógépes rendszerrel kell rendelkeznie az adott cégnek, ellenőrizni kell minden ügyfél személyazonosságát és el kell különíteni az ügyfélszámlákat. A lépésnek egyfelől az volt a célja, hogy elkerüljék a világ akkori legnagyobb és egyik legbiztonságosabbnak tekintett bitcointőzsdéje, a tokiói székhelyű MT Geox 2014-ben bekövetkezett csődjének megismétlődését.

Egyensúly

Másrészt egyensúlyt kell teremteni a befektetők védelmének és a pénzügyi technológiai (fintech) innovációk támogatásának szükségessége között. A japán befektetők körében idén nagy népszerűségre tett szert a bitcoinnal és más kriptodevizákkal való kereskedés, amit elősegített a bitcoint törvényes fizetőeszköznek elismerő jogszabály, illetve a különböző kriptopénzek, a bitcoin mellett például az ether árfolyamának látványos emelkedése.

A japán FSA még 17 kriptodeviza-váltó cég regisztrációs kérelmét vizsgálja. Az új szabályozás előtt működő vállalatok közül 12 úgy döntött, hogy beszünteti tevékenységét.

Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Hirdetés
Hirdetés
Brexit

Úgy tűnik, sikerül megegyeznie Angliának és az EU-nak

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

Kivárásra játszhat London

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Ezt olvasta már?

Harc a piros talpú magas sarkú cipőért »

4IG 3500 (-1,69 ) ALTEO 705 (1,44 ) ALTERA 800 (0,63 ) APPENINN 613 (-0,97 ) CIGPANNONIA 438 (0,23 ) Duna House A 4080 (0,99 ) ENEFI 210 (-1,87 ) ESTMEDIA 113 (6,60 ) FHB 599 (1,18 ) FUTURAQUA 63 (-1,25 ) GSPARK 3350 (1,21 ) KONZUM 3205 (-1,08 ) MOL 2698 (0,15 ) MTELEKOM 416 (0,73 ) NORDTELEKOM 46 (-0,44 ) NUTEX 36 (-3,19 ) OPUS 704 (-0,98 ) OTP 9855 (-0,90 ) OTT1 293 (1,03 ) PANNERGY 702 (0,29 ) RABA 1395 (-1,76 ) RICHTER 5350 (0,28 ) SET Group 256 (-1,92 ) WABERERS 3520 (2,92 )