Biztosító fizet a mesteremberek hanyagságai után

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 1 perc

Egymillió forintig fizet a biztosító a félbehagyott vagy az elrontott munkák után egy szeptembertől életbe lépő kormányrendelet nyomán, így többet nem kell tartanunk az építőiparban előforduló felületességtől -  mutat rá az AGENTA-Consulting. A cég szerint ez az új biztosítási konstrukció elsősorban a vízközmű-bekötés és villanyszerelés területén javíthatja a minőségi szolgáltatások elérését, ugyanis e tevékenységek végzéséhez a szakembereknek kötelezően rendelkezniük kell a felelősségbiztosítással, ezenkívül számos feltételnek kell még megfelelniük.

Egy új kormányrendelet védi a megrendelőket, amely szerint 2017. szeptember 1-jétől a villanyszerelői tevékenységet és a vízközmű-bekötését végző személyeknek legalább egymillió forint értékű szakmai felelősségbiztosítással kell rendelkezniük. A mesterembereknek a biztosítás mellett rendelkezniük kell a megfelelő képesítéssel és előírt gyakorlati idővel, valamint nyilatkozniuk kell arról, hogy az általuk alkalmazott technológia a jogszabályban előírt feltételeknek megfelel.

Az egyre gyakrabban előforduló problémák miatt ezek a változások megkönnyebbülést hozhatnak az ügyfeleknek, hiszen a biztosítás - az adott szakember biztosítási szerződésének feltételeitől függően - számos dologra terjedhet ki: téríti az esetleges személyi sérüléses és dologi károkból eredő sérelemdíjat, valamint fedezetet nyújt a hibás teljesítés-, valamint a szolgáltatás teljesítése során bekövetkező káreseményekre is.

„Rendszeresen találkozunk szakemberek által okozott hibákból eredő kárigény érvényesítésére vonatkozó kérelemmel, azonban ezek a legtöbb esetben nem számítanak lakásbiztosítási káreseménynek. Az új szabályozás ezen a területen nagyobb biztonságot jelent nemcsak a cégek, de az egyéni szakemberek szolgáltatásit igénybe vevő lakosságnak is” - mondta Kőrösi Zoltán, a Keszthelyi Holding tulajdonában álló AGENTA-Consulting Biztosítás- és Pénzügyi Szolgáltatás Közvetítő Kft. értékesítési igazgatója és a Keszthelyi Holding Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Kőrösi hozzátette, hogy a termék jelenleg három biztosítónál érhető el (Generali, Groupama és Signal), de feltételezhető, hogy a későbbiekben még többen felveszik a termékkínálatukba. 

Ezt olvasta már?

KGFB: ne számíts aztán semmi jóra! »

4IG 1650 (-6,78 ) ALTEO 650 (-1,52 ) ALTERA 895 (-1,10 ) ANY 1300 (-0,38 ) APPENINN 444 (-0,45 ) CIGPANNONIA 410 (-0,24 ) Duna House A 3740 (-1,58 ) EHEP 650 (1,56 ) ESTMEDIA 120 (-6,98 ) FUTURAQUA 42 (-2,10 ) GSPARK 3520 (-0,28 ) KONZUM 225 (-0,88 ) MASTERPLAST 620 (-0,80 ) MOL 3040 (-1,30 ) MTELEKOM 438 (-0,68 ) NORDTELEKOM 33 (1,86 ) NUTEX 40 (13,14 ) OPUS 489 (-1,81 ) ORMESTER 1020 (-16,39 ) OTP 11530 (-1,11 ) PANNERGY 644 (-0,62 ) PLOTINUS 9100 (1,11 ) RABA 1210 (-1,63 ) RICHTER 5560 (1,74 ) SET Group 250 (-4,58 ) TAKAREK 682 (-2,57 ) WABERERS 2180 (-6,03 )