A GM már átesett egy motorcserén - mi jöhet még?

| forrás:
Invest and Trade
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Donald Trump kedvenc időtöltései közé tartozik, hogy szinte minden nap más autóipari cégnek üzen hadat. Ebből a hosszú listából emelünk ki egyet, amit megvizsgálunk közelebbről is. A General Motorsról, vagy közkedvelt rövidítésben a GM-ről van szó - írja összefoglalójában az Invest and Trade elemzője.

A General Motors Company nemzetközi autógyár jogelődjét, a General Motors Corporationt 1908-ban alapították. Székhelye a Michigan állambeli Detroit városában található. 2008-ban a világ második legnagyobb autógyára volt az eladott mennyiség alapján. Ezt megelőzően a GM sorozatban 77 éven keresztül, 1931-től egészen 2007-ig, büszkélkedhetett a legjobb eladásokkal!

Jelenleg 34 országban gyárt autókat és teherautókat. A világszerte 244 500 embert foglalkoztató vállalat 140 országban árulja és szervizeli gépjárműveit. 2008-ban 8,25 millió gépkocsit adtak el a világon a GM márkanevei alatt. Az ugyanebben az évben kirobbant gazdasági világválság hatására a General Motors Corporation 2009. június 1-jén csődvédelmet kért. Ennek egyik következménye az volt, hogy a cég részvényeit eltávolították a Dow Jones ipari átlag indexből.

Egy évvel később alakult meg a General Motors Company, ahova átcsoportosították a sikeresebb márkákat, úgymint az Opel és a Chevrolet.

A csődvédelmi kérvényében a GM 82,29 milliárd dolláros vagyont és 172,81 milliárd dolláros adósságállományt jelölt meg, amellyel az Amerikai Egyesült Államok ipari történetének legnagyobb mértékű csődvédelméhez folyamodott. Ennek következtében a cég teljesen átszerveződött.

A ma is jelenlevő cég 2009-ben alakult meg. A csőd után a General Motors Corporationből, amit ma már csak „old GM-nek” neveznek, Motors Liquidation Company lett. Az új vállalat megvásárolta az old GM eszközeit, beleértve a General Motors márkanevet is.

General Motors vs. Trump

Az újdonsült amerikai elnök, Donald Trump a tőle megszokott módon adott ultimátumot a General Motorsnak. Twitter üzenetében azt mondta, ha az autóipari cég nem az Egyesült Államokban fogja gyártani Chevy Cruze típusú modelljeit, akkor nagyobb adót lesz kénytelen fizetni az import után.

Forrás: Invest and Trade

Trump azzal a váddal illette a GM-et, hogy Mexikóban gyártott Chevy Cruze-okat küld az amerikai autókereskedőknek, méghozzá adómentesen. A GM szinte azonnal megcáfolta az elnök kijelentését. Az ő állításuk szerint a Cruze szedánok mind Ohio államban készülnek és amely modelleket Amerikában adnak el, azokat mind Amerikában is gyártják. A mexikói üzemben csak azok az autók készülnek, amelyeket elsősorban nemzetközi szinten akarnak értékesíteni.

Trump szépen megy sorba az autóipari cégeken, hiszen már a Fordot is a célkeresztbe állította. A vállalat ugyanis úgy döntött, hogy mégsem építi fel az új mexikói üzemét, hanem helyette a michigani gyárát bővíti, amivel 700 új munkahelyet hoz létre az Egyesült Államokban. Erős a gyanú, hogy az amerikai elnök hatására döntöttek így. A Ford azért közölte, hogy megtéríti a tervezett gyárépítéssel kapcsolatban mexikói részről felmerült költségeket, bár egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mekkora összegről van szó.

Önvezérlő járművek

A 2016-os év jobban kezdődött a General Motorsnak, mint az idei. A cég ugyanis tavaly márciusban megvette az önvezető autós technológiával foglalkozó Cruise Automationt. A cég független részlegként működik tovább a GM-en belül, a kaliforniai központjuk pedig az új tulajdonosuk kutatási fejlesztési telephelye lesz.

A 2013-ban alapított San Francisco-i cég olyan berendezéseket fejleszt, amit utólagosan lehet beépíteni a járművekbe, így a hagyományos autók számára is lehetővé teszik az önálló tájékozódást és közlekedést.

Forrás: Invest and Trade

A GM az önállóan navigáló járművekben és a fuvarmegosztó szolgáltatásokban látja a mobilitás jövőjét. Korábban például 500 millió dollárt fektetett be a Lyft fuvarmegosztó szolgáltatásba, amely az Uber egyik legnagyobb vetélytársa, valamint elindította saját fuvarmegosztó szolgáltatását, a Mavent is.

A General Motors a Lyft támogatásával az önműködő autókat igénybe vevő taxiszolgáltatások elterjedését szeretné elősegíteni. A Cruise Automation megvásárlása is valószínűleg ebbe a stratégiába illeszkedik. Dan Ammann, a GM elnökének meggyőződése, hogy a vezető nélküli autók első vásárlói a fuvarozó cégek lesznek, magányszemélyek csak jóval később fognak ilyen autókat vásárolni.

Hirdetés
Szavazz!

Megfizethetetlen lesz Budapest?

Egymilliós négyzetméterárat prognosztizál a budapesti belváros lakáspiacán...

Megszenvedjük az olasz válságot?

Kudarcba fulladtak az olasz kormányalakítási kísérletek, szakértői kormány...

Hirdetés
Brexit

Az Airbus európai repülőgépgyártó konzorcium közölte, kérdésessé válna...

A brit kormány várakozása szerint októberre meglesz a teljes körű...

A brit kormány "korlátozott ideig" még tartaná magát az Európai Unió...

Hirdetés
Előrejelzés

Eldurvulni látszik a vámháború, jöhet az autóscsata.

Elemzők szerint a FED szerdai 25 bázispontos kamatemelése a dollár értékének...

Lassulhat az áremelkedés az építőiparban, a létszámcsökkenés már...

Ezt olvasta már?

Nem volt mindenki happy New Yorkban-ban »