1500 százalékos hozam 45 év alatt

| forrás:
PrivateBanking
| szerző: | olvasási idő: kb. 1 perc

Pontosan ennyit, illetve kicsivel többet lehetett keresni jó, ropogós dollárban, de nem részvényekkel. Nem is kötvényekkel, sem arannyal, hanem tankönyvekkel! Szinte hihetetlen, pedig az, hogy drágák a könyvek, melyekből a különböző iskolákban tanulni szokás, itthon sem újdonság. És nem csak a felsőoktatásban kezdődik el a drágaság, már általános iskolában is ezreket kell egy-egy könyvért fizetni. Azt hiszem, ez sokaknak ismerős lehet.

Az Economist által közölt ábra szerint 1970 óta a tankönyvek ára az Egyesült Államokban 1500%-al emelkedett, miközben az infláció 500%-os volt ugyan ezen időszak alatt, azaz bőségesen megérte könyvet írni és kiadni, akár többször is egymás után, hiszen szinte minden évben jön egy javított kiadás, amivel azért olyan sok munka már nincs, mint elsőnek leülni és megírni - írja blogbejegyzésében Debreczeni Csaba.

Az oktatók pedig a legtöbbször írnak ilyen könyveket, amelyek aztán kötelező tananyag a tanulóknak, azaz nincs választás meg kell venni, vagy marad a kölcsönzés, ami azért mégsem olyan, mint a birtoklás, sőt később sem lehet felhasználni, ha valami éppen nem jut eszünkbe.

Forrás: Economist, PrivateBanking

Ha megnézzük az USA-ban az oktatási könyvek árát, akkor könnyen leeshet az állunk.  Paul Samuelson és William Nordhaus klasszikusnak számító Közgadaságtan könyve, mely több mint 50 éve jelent meg először, itthon jelenleg 8 és 9000 forint között szerezhető be. A tengerentúlon, ha eredetiben szeretném megvenni 275 dollár, azaz 80,000 forint, ha elektronikus formában, akkor „csak” 220 dollár, azaz „mindössze” 60,000 forint. A következő opció, hogy megveszem használtan. Nos így az ára már 60 dollár, de az még mindig 18,000 forint, vagyis duplája az itthoninak. És ilyen példát bőven lehet találni…

A trendnek megfelelően és a piaci rést felfedezve a legnagyobb szolgáltatók, vállalatok, mint például az Amazon is, már évekkel ezelőtt elindította a bérlési programját, ahol egy-egy szemeszterre lehet a szükséges tananyagot kibérelni. A fent említett könyvnél ez 20 és 30 dollár között váltakozik, ami annyi mintha itthon megvenné az ember, de az USA-ban csak 6 hónapig lesz a tiéd ennyiért. Más felkapottabb könyvek bérlése azonban 70-80 dollárról indul.

A hihetetlen emelkedés nem meglepő. Az oktatási költségek jelentősen növekedtek az elmúlt években, mindezt jól reprezentálja, hogy az úgynevezett „diákhitelek” értéke az Egyesült Államokban már lassan meghaladja az 1,5 trillió dollárt, és egyre csak növekszik. Többen egyébként ebben látják a következő hitelezési buborékot, persze államilag támogatott, diákhitelekből szerintem nehezen lenne akkora összeomlás, mint 2008-ban, és jóval kevesebben is vannak kitéve az ilyen hiteleknek.

Az amerikai diákhitelek alakulása:

Forrás: Bloomberg, PrivateBanking

Hirdetés
Hirdetés
Brexit

Megosztottan szavazott és Brexit-kockázatokra hívja fel a figyelmet.

A rendezett Brexitet is komolyan megszenvedné a brit gazdaság.

Csökkenéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok.

Hirdetés
Előrejelzés

Valaha a SZIGET fesztivál résztulajdonosa, valaha csődbe ment vállalkozás.

Esnek a részvényárak a világ tőzsdéin, jobbára a világkereskedelem jövője miatt.

Eldurvulni látszik a vámháború, jöhet az autóscsata.

Ezt olvasta már?

Ez a helyzet az állampapírral »

4IG 925 (1,09 ) AKKO Invest 450 (0,90 ) ALTEO 822 (0,49 ) APPENINN 399 (-1,72 ) AutoWallis 108 (-1,82 ) BIF 310 (0,65 ) CIGPANNONIA 218 (-0,91 ) CSEPEL 570 (-1,38 ) EHEP 8700 (4,19 ) ELMU 34200 (-0,58 ) EMASZ 31400 (0,64 ) ENEFI 420 (-0,47 ) ESTMEDIA 144 (2,86 ) FORRAS/OE 1390 (-2,11 ) FUTURAQUA 117 (4,47 ) GSPARK 4980 (-0,20 ) KULCSSOFT 1400 (12,00 ) MOL 2940 (-2,20 ) MTELEKOM 439 (-0,11 ) NORDTELEKOM 53 (-7,29 ) NUTEX 57 (-8,39 ) OPUS 300 (-1,25 ) ORMESTER 7450 (3,47 ) OTP 14060 (-0,64 ) OTT1 259 (-2,08 ) RICHTER 5935 (0,68 ) SET Group 127 (2,42 ) TAKAREK 558 (-1,41 ) WABERERS 1210 (-3,20 )