Unikornisok értéke

| forrás:
PrivateBanking
| szerző: | olvasási idő: kb. 2 perc

Unikornis, jelentése: egyszarvú. Ló alakú mesés állat, fehér lóteste, őzlába és oroszlánfarka van, homloka közepén egy egyenes szarv helyezkedik el. Másik jelentése: minden olyan, még tőzsdére nem bocsátott társaság, amely a privát tőkebevonás alkalmával elérte az 1 milliárd dolláros összeget.

Talán nem nehéz kitalálni, hogy most a második csoporttal fogunk foglalkozni. Ennek pedig az az apropója, hogy a 2015 augusztusában és szeptemberében történt 10%-os, helyenként ennél is nagyobb tőkepiaci esés bizony azon társaságok értékét is megtépázta, amelyeket amúgy rendkívül nehéz értékelni, és talán még azt is megtehetnék a jelenlegi befektetők (private equity, venture capital), hogy nem is foglalkoznak ezzel a kis piaci „kisiklással” és mindent a megszokott áron tartanának nyilván a könyvekben - írja friss blogbejegyzésében Debreczeni Csaba.

Ugyanis, mint említettem, ezeket a cégeket rendkívül nehéz értékelni, a friss tőkebefektetések alapján próbálják megállapítani, hogy mekkora növekedés van a vállalatban, és hogy mennyit is érhet. Többségük egy cent eredményt sem csinál, sőt a nagy részük masszívan veszteséges, de van egy hit, hogy majd jobb lesz. Emiatt a veszteséges üzemmód miatt szükséges többek között, hogy folyamatosan tőkét kérjenek külső befektetőktől, hiszen a működést, a befektetéseket valamiből finanszírozni kell.

A legutóbbi értékelési adatok szerint az élen az Uber áll, azaz a közösségi fuvarozásra szakosodott cég, 51 milliárdos értékeltséggel, majd a Xiaomi kínai mobiltelefon gyár (46 milliárd), az Airbnb online szobafoglalás (25,5 milliárd), a Palantir adatelemző ház (20 milliárd), és a Snapchart üzenet, chatprogram (16 milliárd).

Csak összehasonlításképpen, a Walmart értéke közel 200 milliárd dollár, az Exxon Mobilé 330 milliárd, a Johnson and Johnsoné 280 milliárd. Mindezek mellett számomra nevetségesnek tűnik, hogy a Snapchat, ami annyit tud, hogy üzenetet, vagy képet küldhetek vele, ami utána egyből megsemmisül, 16 milliárd dollárra van értékelve, de még egy Uber is túlzás az 50 milliárdjával. Az igazi érték azonban a tőzsdére bocsátás után fog kiderülni, hiszen akkor a piac kíméletlenül be fogja árazni a legkisebb melléfogást is, és mintha a jelenlegi befektetők ezt kezdenék felismerni, ugyanis komoly módosítások születtek a cégértékekre vonatkozóan az utóbbi hónapokban.

Pár hete a Dropbox jelezte, hogy nem fog tudni tőzsdére menni olyan értékeltséggel, amit jelenleg a private equity szektor tulajdonít neki, ez pedig nem kevesebb, mint 10 milliárd dollár. A vállalat egy éve még 4 milliárdot ért! A Dropbox felhő alapú szolgáltatást kínál az ügyfeleinek, amely jelenleg az IT egyik legforróbb területe, és ha itt sem megy csillagászati értékeltséget elérni, akkor vajon hol lehet majd?

A napokban a Square jelezte (egy olyan startup, ami mobilos fizetést tesz lehetővé), hogy a 323 millió darab részvény, amit tőzsdére kívánnak bocsátani, valahol 11$ és 13$ között fog gazdára találni. Ezzel csak az a gond, hogy így a vállalat értéke 3,9 milliárd dollárt tesz ki, miközben a legutóbbi private equity tőkeemeléskor 6 milliárdra értékelték.

A Snapchatban a Fidelity az egyik legnagyobb befektető, amely a napokban 25%-kal értékelte le a részesedését a startup-ban. A Snapchat részvényeinek értéke nyáron még 30,72$-on állt, szeptemberre már „csak” 22,91$-t tett ki.

Az utolsó eset már csak hab a tortán, hiszen az egyik leginkább közkedvelt startup a Theranos. A vállalatot Elizabeth Holmes alapította, és a célja az volt, hogy egyszerűbbé, gyorsabbá, megbízhatóbbá tegye a vérvételt és a vérvizsgálatot. A vállalatot jelenleg 9 milliárd dollárra értékelik. Az utóbbi hónapokban azonban kiderült, hogy az eljárás közel sem olyan biztos és hatékony, mint ahogy azt évekig állította a vállalat. Sokan a Szilikon-völgyet vádolták meg azzal, hogy addig erőltette a Theranost, hogy lépjen a startup-ok mezőnyébe, hogy a cég végül olyan tevékenységeket is vállalt, persze csak ígéretként a pénzért cserébe, amiről tudta, hogy nem fogja tudni megvalósítani. Kiderült, hogy egyetlen betegséget lehet a módszerrel azonosítani, ez pedig a herpesz, minden máshoz más egészségügyi cégek segítsége szükséges. Ezzel pedig meg is bukott az, ami miatt szeretik a startupokat, azaz az innováció, az újdonság.

Úgy tűnik tehát, hogy a korrekció egy szűkebb szegmenst is elért, és az, amit láttunk 2008-2014 között a privát cégek között, közel sem volt valós.

A legértékesebb unikornisok:

Forrás: WSJ, PrivateBanking

Hirdetés
Szavazz!

A Balaton északi vagy a déli partja vonzóbb?

Hajlamosak vagyunk kőbe vésett értékítéletet feltételezni, pedig még az...

Védtelenek lesznek az adataink?

Május végén lép életbe a GDPR, és itthon egyetlen szervezet sem lesz 100...

Hirdetés
Brexit

"Katasztrofális" következményekkel járna a brit élelmiszeripar...

A Bank of England kormányzója szerint a brit EU-tagság megszűnésének...

Nem jött ezen a héten lényeges hír sem a Brexittel, sem az Egyesült Királyság...

Hirdetés
Előrejelzés

Egész évben kétszámjegyű béremelkedést várnak a statisztikai hivatal adataira...

Londoni pénzügyi elemzők szerint a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta...

A legfrissebb adatok szerint februárban az ágazat 26 százalékos éves szintű...

Ezt olvasta már?

Nagy kihívásokkal kell szembenézniük a családi vállalkozásoknak »

4IG 3060 (9,29 ) ALTERA 930 (8,77 ) ANY 1390 (-1,42 ) APPENINN 675 (-0,74 ) BIF 1930 (1,05 ) CSEPEL 950 (-1,86 ) Duna House A 4060 (-2,87 ) EMASZ 26200 (0,77 ) ESTMEDIA 124 (-11,15 ) FUTURAQUA 67 (-5,10 ) GSPARK 3520 (1,15 ) KONZUM 3310 (-1,05 ) MOL 2906 (-0,62 ) OPUS 718 (-0,28 ) OTP 11220 (-1,06 ) OTT1 296 (-0,34 ) PANNERGY 754 (0,53 ) PLOTINUS 6800 (1,49 ) RABA 1370 (-1,79 ) RICHTER 5230 (0,29 ) WABERERS 4200 (3,45 )