2024 március 28

Áfacsalás: a kormányfő is várakozik

A munka a növekedés motorja

Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta: majdnem négymillióan dolgoznak, 235 ezerrel többen, mint a kormányváltáskor, folyamatosan emelkednek a bérek – részben az adócsökkentés miatt -, csökkennek a rezsiköltségek, az infláció pedig alacsonyabb, mint az elmúlt negyven évben bármikor.

A kormányfő arról is beszélt, hogy amikor a ciklus végén el kell számolni, elmondhatják majd, hogy a négyből három évben – az európai válsághullámot hozó 2012 kivételével – növekedett a gazdaság. Szerinte ez elsősorban a dolgozni akaró embereknek köszönhető, akik megértették, hogy nekik is részt kell vállalniuk az ország megújításában.

A növekedés motorja a következő években is az lehet, ha az emberek akarnak többet dolgozni, mert látják, hogy van értelme, az adórendszer is azt segíti, hogy több munkával jobban lehessen boldogulni – jelentette ki.

Felfuthatnak a beruházások

A miniszterelnök azt is mondta: a beruházásokhoz szükséges hitelek nagyon drágák voltak az elmúlt években, egész addig, amíg a jegybank nem változtatta meg a politikáját, Matolcsy György MNB-elnökké választásáig ugyanis csak folyamatos politikai harcok közepette volt lehetőség kamatcsökkentésre. Azóta viszont – folytatta – összhang van a kormány és a jegybank politikája között, a kamatcsökkentés és a növekedési hitelprogram elérhetővé teszi a hiteleket a kis és közepes vállalkozásoknak.

Orbán Viktor hozzátette: a harmadik negyedévben nőttek a beruházások, kutató- és fejlesztőközpontok jönnek Magyarországra, ami fontos ahhoz, hogy „ne a világ segédmunkásai legyünk, hanem a világ szakmunkásai, utána pedig a világ mérnökei”.

A kormányfő arra a felvetésre, hogy a bankok az egyéb költségek megemelésével reagálnak a havi két ingyenes pénzfelvétel bevezetésére, úgy válaszolt: megvédik a pénzügyi rezsicsökkentést, mint ahogy korábban is visszaverték az ilyen kísérleteket.

Szólt arról is, hogy az adórendszer átalakítása, a gyed extra és az egésznapos iskola is azt szolgálja, hogy több gyermek szülessen, mert ma még „egy veszélyeztetett fajta vagyunk, folyamatosan fogyunk”.

Áfacsalás: a kormányfő is várakozik

Az áfacsalási ügyről a kormányfő azt mondta: várják a konkrétumokat. Magyarországon mindenki tud arról, hogy komoly áfacsalások történnek, a kormány válaszolt is erre a fordított áfa bevezetésével a gabonakereskedelemben, a sertésáfa csökkentésével, a cukornál is fordított áfafizetés szeretne, és az online pénztárgépekkel is az adócsalást próbálják visszaszorítani – fejtette ki.

Jelezte ugyanakkor, hogy az állítólagos áfacsalási ügyben egyetlen tény vagy dokumentum sem ismert. „Várom, hogy valaki konkrétumokat mondjon, azzal tudunk mit kezdeni, mert azonnal megindítjuk a bűnvádi eljárásokat” – mondta a kormányfő, hangsúlyozva, hogy az adócsalóknak a börtönben a helye.

Az általánosságban felvetődő problémákra viszont csak törvénymódosításokkal tudnak válaszolni, ahogy az a már említett ügyekben történt – mondta. Megjegyezte, hogy szerinte az Európai Unió rossz politikát folytat, amikor nem engedi, hogy az egyes területeken már bevált fordított áfát kiterjesszék.