2024 április 19

Agrárkamara: a V4 országok agrárkamarái nem támogatják a CETA-t

A V4 országok agrárkamaráinak vezetői a szeptember végi, a
szlovákiai Modrában rendezett 62. találkozójukon vitatták meg az
Európai Unió tervezett szabadkereskedelmi egyezményeit.

A közlemény szerint az egyeztetés résztvevői döntésüket azzal
indokolták, hogy az EU-nak Kanadától és az Egyesült Államoktól
jelentősen eltérőek az ökológiai termelési normái, más a génkezelés
(GMO) elvi megközelítése, valamint az állati takarmányok és a
növényvédő szerek használata.

Kiemelték: a növényi és állati termékeknek az unióba való
esetleges liberalizált importja olyan invazív fajok bejutását is
előidézheti, amelyeknek nincsenek természetes ellenségeik
Európában. Mindez jelentős mértékben károsíthatja a mezőgazdasági
termelést, emellett az esetleges liberalizáció veszélyezteti az
uniós tagállamok élelmiszerbiztonságát is. A választott bíróság
bevonása pedig nem felel meg az uniós jogszabályoknak, korlátozza
az állami szuverenitást, ezért a V4-ek agrárkamaráinak vezetői
szerint a tagállamoknak el kell utasítaniuk az ilyen megállapodást
– tették hozzá.

A közlemény szerint a találkozó résztvevői kifejtették, az idén
az állattenyésztéssel, valamint a gabona és olajos magvak
termesztésével foglalkozó gazdáknak komoly problémát jelentenek az
alacsony felvásárlási árak, amelyek az egész ágazatra negatív
hatással vannak.

Hangsúlyozták: a V4 agrárkamaráinak vezetői szerint az Európai
Bizottságnak minden szükséges lépést meg kell tennie az orosz
embargó eltörlésére és az orosz piac újranyitására.