2024 március 28

Amerika a foglalkoztatottsági adatra vár

Késni fognak az adatok

Az adatokat kedden közli az amerikai munkaügyi minisztérium. Az elemzők várakozásainak középértéke szerint a munkanélküliség szeptemberben változatlan maradt 7,3 százalékon, a foglalkoztatottak száma pedig éves szintre számolva 183 ezerrel gyarapodott az augusztusi, 169 ezres növekedés után.

Szokás szerint a hónap első péntekjén, ezúttal október 4-én kellett volna kiadni ezeket a számokat, de a múlt héten véget ért, kéthetes költségvetési zárolások miatt ez elmaradt. Még az e havi adatok is késni fognak: november elseje helyett csak november 8-án jelennek majd meg.

Augusztusban csökkent a munkanélküliség a júliusi 7,4 százalékról, még jobban elmaradva az egy évvel korábbi 8,1 százaléktól, és tizenkettedik hónapja volt 8 százalék alatt. A foglalkoztatás 42. hónapja bővült a magánszektorban, ezúttal gyorsulva az előző hónaphoz képest. A 42 hónap alatt összesen 7,5 millió új munkahely keletkezett az amerikai magángazdaságban.

A munkaügyi adatokra azért figyelnek a befektetők, mert eltérően a világ legtöbb központi bankjának szokásos alapokmányától az amerikai szövetségi tartalékbankrendszeré (Fed) nemcsak az inflációs célkövetést írja elő, hanem a pénzügypolitikájával köteles segíteni a munkanélküliség enyhítését is. A figyelem különösen megnőtt, mióta tavaly decemberben a Fed meghirdette, hogy a rendkívüli enyhítő pénzügypolitikája addig tart, amíg a tizenkét havi infláció nem gyorsul 2,5 százalék fölé, és amíg a munkanélküliség 6,5 százalék felett lesz. Vagyis történetében, sőt, a világ központi bankjainak történetében először bevezette a számszerű munkanélküliségcél-követést.

Közvetlenül még fontosabb, hogy a Fed meddig folytatja változatlanul a havi 85 milliárd dolláros rendkívüli mennyiségi enyhítését, azaz piaci eszközvásárlását. Ennek hallgatólagos feltétele legföljebb 2 százalékos tizenkét havi infláció és 7 százalékos munkanélküliség.

A legtöbb elemző szerint azonban még a lehető legjobb szeptemberi munkaügyi adatok láttán sem csökkenti majd a Fed a mennyiségi enyhítést a legközelebbi, október végi pénzügypolitikai értekezletén, mert előbb látnia kell, hogy a költségvetési zárolások és a szövetségi adósságplafon emelése körüli bonyodalmak mekkora kárt okoztak a gazdaságnak általában. Továbbá: az amerikai költségvetés és a szövetségi adósságplafon ügyének múlt csütörtöki, átmeneti megoldása ugyan elhárította az azonnali csődveszélyt, de épp a megoldás ideiglenes jellege – a folytatódó gazdasági és tőkepiaci bizonytalanság – gyakorlatilag kizárja annak lehetőségét, hogy a Fed jövő február előtt csökkenthetné mennyiségi enyhítését. Az amerikai kormány és a törvényhozás megállapodása szerint jövő február elejéig kell tartós megoldást találni az amerikai kormány adósságkorlátjának emelésére, miután a korlát hatályát addig felfüggesztették.