2024 március 28

Árcsökkentések okoztak meglepetést az ingatlanpiacon

Bár a koronavírus-járvány okozta sokkból kezd már új egyensúlyra beállni a lakáspiac, de még messze van a pandémia előtti szint. Az idén ugyanis 135 ezer lakás eladására lehet számítani a mostani kilátások szerint, ami azért még elmarad a 2019-ben elért közel 160 ezres adásvételtől. Az élénkülés viszont nem hozott jelentős áremelkedést, ez abból is látható, hogy eladásra kínált lakások és házak eredetileg meghirdetett árát sok tulajdonos mérsékelte – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből.

Milliókról van szó

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Ma már országos szinten nem lehet tempós áremelkedésről beszélni, hiszen a vásárlóerő számos városban, lokációban elérte a maximumot. Többek között Budapesten, ahol a 2014-ben kibontakozó lakáspiaci boomtól kezdve jelentős drágulás ment végbe, majd az áremelkedés nagyon lelassult 2019 második felében és a pandémia megjelenésekor. Sok tulajdonos belátta, hogy a túlárazott lakóingatlanokat már egyáltalán nem lehet eladni, mert nem végtelen a fizetőképes kereslet. Ha viszont engednek az árból, hamarabb jöhet vevő, ami elengedhetetlenül szükséges, ha az eladók azért árulják a lakásukat, mert ők maguk is költözni szeretnének.”

Az ingatlan.com adatai szerint a tavaly és az idén eladásra kínált budapesti lakások 80 százalékánál csökkentették az eredeti árat az árváltozást végrehajtó tulajdonosok. Ez rekordszintet jelent, ugyanis a 2016-2019 közötti időszakban 70 százalék alatt maradt az arányuk. Tavaly és az idén az érintett eladók átlagosan 4,3-4,5 százalékkal mérsékelték az árat egy-egy árcsökkentés során. Egy 45 millió forintos ingatlannál ez több mint 2 millió forintot jelent, és ekkor még ott van az esetleges további alku lehetősége. Balogh László hozzátette: “A töretlen és lendületes drágulás idején is azért többségben voltak azok, akik mérsékelték az adott ingatlan kínálati árát, de a tavalyi és idei 80 százalékos arány már egyértelmű jele annak, hogy sok lakás annyira túl volt árazva, hogy esély sem mutatkozott az eladásukra.”

A községekben más a helyzet

Az ingatlan.com szakembere azt mondta, hogy a fővároson kívüli piacon némiképp más a helyzet. A megyei jogú és a kisebb városokban a tavaly a járvány hatás miatt emelkedett az árcsökkentő eladók aránya, de az idén már visszaállt a korábbi, 70-75 százalékos szintre. A községekben egyre nagyobb a kereslet, és a drágulásnak is van még tere, idén ugyanis az árat változtató tulajdonosok több mint 40 százaléka idén emelt, miután meghirdette az ingatlant. Tavaly viszont csak 30 százalékuk tett így. A községek eredményében szerepet játszik a falusi csok, amelynek keretében állami támogatással lehet vásárolni vagy korszerűsíteni az ottani ingatlanokat. Emellett a nyaralótérségekben lévő községek népszerűsége jelentősen élénkítette a települések ingatlanpiacát.