2024 március 28

Megérkezett az adat – mi vár ránk a boltokban most?

Ma reggel közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a januárra vonatkozó inflációs adatokat.  A KSH számításai szerint új, több évtizedes csúcsra ugrott az infláció, és egyelőre havi alapon is gyorsan emelkednek az árak. Bejött tehát a jegybank előrejelzése is az új csúcs kapcsán, közben pedig az elemzők szerint a magas infláció megerősítheti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elköteleződését a monetáris politikája mellett.

25,7 %

A fogyasztói árak januárban 25,7 %-kal voltak magasabbak, mint 2022 első hónapjában. A nyugdíjasok fogyasztói kosarához mérten számolt infláció ennél is magasabb, 27,4 %-os volt. A drágulást továbbra is vezetik a háztartási energiához kapcsolódó költségek (52,4 %) és az élelmiszerek (44%). Az egészen hihetetlen mértékű áremelkedést jól mutatja, hogy a kenyér közel 81 %-kal többe került idén januárban, mint egy évvel ezelőtt, de a tojás (79,4 %), vagy éppen a sajt (76,1 %) esetében is durva ársokkot tapasztalhatunk.

Nem is várhattuk persze, hogy januárban nem lesz nagyon nagy infláció az egy évvel ezelőtti árakhoz képest. A havi bontású adatot is érdemes ugyanakkor figyelemmel követnünk. Decemberhez képest 2,3 %-kal nőttek az árak, így sajnos nem az előző évhez mért összegzett hatások (például benzinárstop tavaly januárban volt, idén nem) vezettek a magas adathoz. Ezen belül az élelmiszerek 2,4 %-kal, tehát az átlagosnál havi szinten is jobban drágultak.

Kisebb maginfláció

Az Erste elemzői közleménye szerint az inflációs adat negatív meglepetés, hiszen jóval magasabb lett az általuk várt 25 %-nál. Jó hír ugyanakkor szerintük, hogy bár a teljes inflációs mutató a vártnál jobban gyorsult, a maginfláció emelkedése valamelyest visszafogottabb volt. Nyeste Orsolya vezető makrogazdasági elemző szerint a következő hónapokban csillapodhat a havi drágulás üteme, de látszik, hogy a globális infláció csökkenése a magyar inflációban csak jókora késéssel fog jelentkezni. Mindez erősítheti az MNB elkötelezettségét a jelenlegi monetáris politika fenntartása mellett.

Címlapkép forrása: Shutterstock