2024 március 28

Árverés: 11 milliót egy tonhalért

A Fucsien tartományba Nagaszakiból érkezett, egy mázsánál is többet nyomó halat egy halászati kiállítás végén, nagy érdeklődés közepette árverezték el – számolt be a helyi sajtó.

A meg nem nevezett vendéglőtulajdonos kitartóan licitált, míg végül a 29. körben 260 ezer jüanért, vagyis 11 millió forintnál nem sokkal kevesebbért sikerült megszereznie az óriáshalat. Ez azt jelenti, hogy a hal kilója a duplájába került a piaci árnak.

Ennek ellenére az árverés győztese elégedetten kijelentette, szerinte jó vásárt csinált, mert a kínai piacokon leginkább csak tenyésztett tonhalakkal találkozni. Azt is elárulta, hogy szerzeményét ki fogja porciózni és éttermének leghűségesebb vendégeit fogja jutalmazni a ritka és drága finomsággal.