2024 március 28

ÁSZ

2017-05-09 11:00:00   |   Feltöltötte: Lengyel Viktor

. Kérdésre válaszolva Domokos László elmondta: jelenleg is folyamatban van a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ellenőrzése, az állami vagyonnyilvántartás területén pedig jelentős előrelépések történtek.
Az Állami Számvevőszék elnöke 2016. április 13-án adta át a szervezet 2016. évi tevékenységéről szóló beszámolót az Országgyűlésnek. A Gazdasági bizottság május 9-i ülésén Domokos László összegezte: az Állami Számvevőszék 2016-ban összesen 260 jelentést hozott nyilvánosságra. Az ellenőrzések hasznosulása érdekében az ÁSZ mintegy 2232 javaslatot fogalmazott meg és további 169 figyelemfelhívó levelet küldött az ellenőrzött szervezetnek, a feltárt szabálytalanságok, hiányosságok kijavítása, valamint a beazonosított kockázatok csökkentése érdekében.

Ez azt jelenti, hogy 2016-ban minden egyes munkanapra jutott legalább egy számvevőszéki jelentés és az ÁSZ két és fél ezer ponton járult hozzá a közpénzügyek rendbetételéhez. A javaslatok alapján az ellenőrzöttek 471 intézkedési tervet készítettek, melyek végrehajtását az ÁSZ utóellenőrzések keretében értékelheti. 2016-ban az ÁSZ minden korábbinál nagyobb hangsúlyt helyezett az utóellenőrzésekre, összesen 54 önálló utóellenőrzést fejezett be – ismertette az elnök.

 

A közpénzügyi kockázatokra fókuszált a Számvevőszék

Domokos László rávilágított: az ÁSZ egész évben nyomon követte a költségvetési folyamatokat, véleményével és elemzéseivel támogatta a 2017. évi büdzsé megalkotását, hozzájárult a költségvetési tervezés átláthatóságához. ÁSZ ellenőrzéseket végzett közpénzügyi kockázatokat hordozó, kiemelt társadalmi jelentőségű és korábban ellenőrizetlen területeken, valamint felügyeleti, hatósági, ellenőrzéseket végző szervezeteknél is.

Az ÁSZ kiemelten fókuszált az ellenőrzők ellenőrzésére, ahol a Magyar Államkincstár, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Magyar Nemzeti Bank tevékenységét, továbbá a könyvvizsgálói kamara tevékenységét is értékelte – húzta alá az elnök. Emellett az ÁSZ megkezdte az ellenőrzést végző szervezetek ellenőrzési módszereinek áttekintését és elemzését, az államháztartás ellenőrzési rendszer módszertani megújítására hívta fel a figyelmet. Ez a munka tovább folytatódik 2017-ben – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: az ÁSZ tapasztalatai alapján át kell tekinteni és fejleszteni szükséges az ellenőrzéseket megalapozó tananyagokat is, a minél hatékonyabb állami ellenőrzés érdekében.

 

2016-ban a Számvevőszék nagy hangsúlyt fordított az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlás ellenőrzésére, értékelte a magyarországi diplomás pályakövetés fejlesztését és működését, valamint nemzetközi együttműködés keretében a turizmusfejlesztési intézkedéseket – mondta el az ÁSZ elnöke.

Domokos László kifejtette még, hogy a 2015-ben történt, brókercégekhez kapcsolódó események kockázatait értékelve, valamint azok társadalmi jelentőségére tekintettel terjesztette ki az ÁSZ a belső kontrollrendszer ellenőrzését az érintett önkormányzatok befektetési döntéseire is, továbbá ellenőrizte az önkormányzatok adósságrendezési eljárásait is. Az Állami Számvevőszék értékelte 2016-ban több kórház, valamint a vízügyi igazgatóságok gazdálkodását, eddig ellenőrizetlen területként pedig ellenőrzés alá vonta a megyei hatókörű múzeumok gazdálkodását, továbbá megkezdte a felsőoktatási intézmények utóellenőrzését is. 2016-ban ütemezetten folytatódtak az önkormányzati és állami tulajdonú, vagy többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok ellenőrzései, ahol sor került több tucat, a rezsicsökkentésben is érintett önkormányzati távhő- és hulladékgazdálkodó társaság ellenőrzésére – sorolta Domokos László az ÁSZ 2016-os ellenőrzési területeit.

Az elszámoltatható közpénzfelhasználás érdekében 2016-ban az Állami Számvevőszék összesen 251 alkalommal értesítette valamely hatóságot, illetékes felügyeleti szervet az ellenőrzései során feltárt bűncselekményre, vagy súlyos szabálytalanságra utaló gyanú miatt – mondta el az elnök. Az Országgyűlés munkáját, a parlamenti döntéshozatalt 25 országgyűlési tájékoztató segítette, továbbá 36 törvényjavaslathoz tett az ÁSZ ajánlást, és több jogszabály is módosult az ellenőrzési tapasztalatok alapján megfogalmazott ÁSZ javaslatok hasznosulásaként – tette hozzá Domokos László.

 

Az átláthatóság biztosítása érdekében az ÁSZ folyamatosan tájékoztatta a közvéleményt; ellenőrzéseiről, megállapításairól, saját szervezeti működéséről tavaly összesen több mint 2000 hírt tett közzé. Tanácsadó tevékenysége keretében a Számvevőszék 2016-ban 21 elemzést, továbbá egy 11 részes tanulmánysorozatot készített a jó kormányzásról, szakmai konferenciákat, „jó gyakorlatok” szemináriumokat szervezett és aktualizált önteszteket adott ki – összegezte az elnök. A társadalmi felelősségvállalás jegyében az ÁSZ 2016-ban is aktív résztvevője volt a magyar emberek pénzügyi tudatosságát fejlesztő kezdeményezéseknek, melyet tavaly az Országgyűlés határozatában ismert el – idézte fel Domokos László a Gazdasági bizottság ülésén.

Számos kérdést és felvetést fogalmaztak meg a Gazdasági bizottság tagjai

Az ÁSZ elnökének tájékoztatója után a Gazdasági bizottság alelnöke, Tóth Csaba, illetve tagjai, Hollik István, Z. Kárpát Dániel és Volner János tettek fel kérdéseket, vagy fogalmaztak meg felvetéseket. Ezek a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ellenőrzését, az önkormányzati alrendszerben végzett ellenőrzéseket, az államadósság értékelését és alakulását, a központi költségvetés megalkotását, és az őszi népszavazásra fordított állami költések ellenőrzését érintették.

A kérdésekre válaszolva Domokos László elmondta: a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ellenőrzése – több más közalapítvány ellenőrzése mellett – jelenleg is folyamatban van. Az egyes ellenőrzések előrehaladásáról az ÁSZ hírportálján keresztül folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt. Az állami vagyonnyilvántartásban jelentős előrelépések történtek – hangsúlyozta az ÁSZ elnöke. Hozzátette ugyanakkor, hogy van még bőven teendő a területen, többek között a vagyonkezelési szerződések aktualizálása, illetve a vagyonnyilvántartások és mérlegek jogszabályi megfelelősége terén.

 

Az ÁSZ törekszik az önkormányzatokat érintő ellenőrzések szélesítésére – ismertette Domokos László. Mint mondta: rendkívül lényeges az önkormányzatok pénzügyi egyensúlyi helyzetére ható kockázatok feltárása, az ezzel kapcsolatos folyamatok, trendek bemutatása. Ennek érdekében az Állami Számvevőszék – a Magyar Államkincstár által kezelt adatokra támaszkodva – kialakította az önkormányzatok kockázati megfigyelő rendszerét, az ÖKOMER-t. Ezzel az új módszerrel több száz önkormányzat egyidejű ellenőrzését kezdjük meg hamarosan – jelentette be az ÁSZ elnöke. Mindemellett az ÁSZ 2017-ben is folyatatja az önkormányzati tulajdonú vállalatok ellenőrzését. Lényeges továbbá, hogy az önkormányzati cégeknél fejleszteni szükséges a teljesítménymenedzsment elvárásainak való megfelelést.

Domokos László a bizottsági ülésen jelezte: az ÁSZ várhatóan pénteken hozzá nyilvánosságra véleményét a 2018-os költségvetési törvénytervezetről. Hozzátette: a központi költségvetés tavaszi megalkotása hordoz ugyan kockázatokat, ugyanakkor rendelkezésre állnak az ezek kezeléséhez szükséges technikák. Végezetül Domokos László elmondta: az Állami Számvevőszék a vonatkozó jogszabályi keretek között el fogja végezni az őszi népszavazás lebonyolítására fordított állami kiadások ellenőrzését.

Még májusban az Országgyűlés plenáris ülése elé került az ÁSZ beszámolója

Ezek után a Gazdasági bizottság elnöke lezárta a vitát és a bizottság tagjai támogatták az előterjesztett határozati javaslatot. Eszerint az Országgyűlés felkéri az Állami Számvevőszéket, hogy folytassa az államháztartás ellenőrzési rendszere módszertani megújítása érdekében kifejtett tevékenységét, és az ellenőrzési megállapításain, valamint elemzésein alapuló tapasztalataival járuljon hozzá az államháztartási rendszerben ellenőrzést végző szervezetek módszertani fejlesztéséhez, és tekintse át az ellenőrzésekről szóló tananyagokat. Az ÁSZ 2016. évi beszámolóját a Parlament plenáris ülése várhatóan a május 29-i héten vitatja meg.