2024 április 20

Átlátható bankok januártól

Uniós követelménynek teszünk eleget

Az új jogszabály célja, hogy megerősítse a bankok vállalati irányítási rendszerét, és egyértelmű, átlátható felelősségi hatásköröket igyekszik előírni a pénzintézetek vezetésére, működésére. A jogszabály egyúttal szigorú szabályokat határoz meg a bankok csődközeli helyzetére is.

Az új hitelintézeti törvény az Európai Unió bankuniós terveinek szabályozásával is összefügg. Az új törvény a pénzügyi stabilitás megerősítése mellett a fogyasztóvédelmi szempontok komolyabb érvényesítését szolgálja, emellett a bankszanálási mechanizmus kialakításának feltételrendszerét is rögzítik a törvényben.

A fogyasztókat védi az új törvény

A fogyasztóvédelem erősítésével függ össze, hogy a jövőben az ügyfelek bármikor átszerződhetnek egy átlátható árazású termékre. Emellett a deviza alapú jelzáloghitel-szerződésekre kiterjesztik a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamának alkalmazását.

A jelzáloghitel felmondása esetén az adott banknak előre, meghatározott időben értesítenie kell az ügyfelet. A törvény pontosítja a lakáscélú kölcsönszerződés fogalmát is.

A lakáscélú felhasználás fogalma kiegészül a lakáscélú pénzügyi lízingszerződés megkötéséhez szükséges önerő finanszírozásával, lízingbe vétel vagy haszonélvezeti jog alapján használt ingatlan felújításával, korszerűsítésével, lízing kiváltásával, továbbá a lakáscélú hitelek kiváltására felhasznált kölcsön kiváltásával. A jogszabály egyértelművé teszi, hogy nemcsak a lakáscélú kölcsön teljes, hanem részleges kiváltása, előtörlesztése is lakáscélú felhasználásnak minősül.

A futamidő díjmentes meghosszabbításának lehetőségét szabályozó rendelkezés pedig nemcsak a lakáscélú, hanem minden jelzáloghitelre kiterjed majd.

A korábbi szabályozás az uniós jogszabályok által leginkább érintett prudenciális követelményekkel is kiegészül, különös tekintettel a tőkepufferek bevezetésére, a vállalatirányítási és kockázatkezelési szabályok előírására, valamint a felügyeleti szabályok változására.