2024 április 16

Atradius: a magyar vállalkozások bizalmatlanok

Ez áll az Atradius Collections felmérésében. Az Atradius Collections 29 országot érintő, legfrissebb kutatásából kiderül, hogy a magyar cégvezetők döntését továbbra sem a behajtás sikeressége, hanem kizárólag a kapcsolódó költségek motiválják, ezért a jogi irodák vagy követeléskezelő cégek használatának aránya még a szomszédos országok adataitól is jelentősen elmarad. A magyar vállalatközi kifizetések négyötöde halasztott fizetésen alapul és mindössze 1,5 százaléka készpénzes, a hazai vállalkozások 94 százaléka még tavaly is saját maga próbálta behajtani kintlévőségeit. A 94 százalékos arány jócskán meghaladja az egy évvel korábbi 75 százalékot, és azt bizonyítja, hogy a követeléskezelésnek egyre nagyobb szerep jut a céges fizetőképesség fenntartásában.

„Úgy tűnik a magyar cégek vakon megbíznak üzleti partnereikben, hiszen az általános fizetési morál nem jobb, mint Nyugat Európában, ugyanakkor rekordszintű a hitelbe adott áru vagy szolgáltatás volumene. Ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar üzleti tranzakciókban mindössze 1,5 százalékos a készpénzes fizetési arány, akkor ez óriási kockázatot jelent a hazai vállalati szektor működésére” – mutat rá Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója. Vanek Balázs hozzátette: a magyar cégek még a legegyszerűbb módszerekkel sem védekeznek a késedelmes és nemfizetési kockázatok ellen, holott Nyugat-Európában már régóta bevett gyakorlat, hogy az ismeretlen vagy új vevők nem kapnak halasztott fizetési lehetőséget.

Bár közép-kelet-európai régió országaiban ugyancsak kivétel nélkül növekedett a házon belüli behajtás népszerűsége a lengyelek átlag 66 százalékos, a szlovákok 72 százalékos és a csehek 40 százalékos arányához képest a magyar 94 százalékos kiugróan magas. Mindemellett az is kiderült, hogy a magyar cégek 20 százaléka időről-időre ügyvédi irodák segítségét is igénybe veszi, 18 százalékuk pedig esetileg követeléskezelőt is felkeres, de adósságállományuk értékesítésével szinte egyáltalán nem foglalkoznak. A nemzetközi felmérés szerint az európai vállalkozások 38 százaléka használ jogi irodát követelései érvényesítéséhez, Lengyelországban 51 százalék, Csehországban 67 százalék, Szlovákiában pedig 61 százalék az arány. A felmérésből az is kiderül, hogy a követeléskezelőkhöz forduló magyarok 97 százaléka belföldi adósságot kíván behajtatni.