2024 március 28

Autógyártás Oroszországban kínai cég által

A Great Wall Kína legnagyobb városi terepjáró (SUV) gyártója. A cég közleménye szerint kezdetben évi 80 ezer autó készül majd a tulai gyárban, a termelést később évi 150 ezerre tervezik felfuttatni. Június 5-étől a Great Wall Haval F7 modelljét kezdik gyártani Tulában. Az oroszországi termelés beindításába a Great Wall csaknem 500 millió dollárt fektetett, a tulai gyárban 2,5 ezren dolgoznak majd.

A Forbes legfrissebb, globális kétezres vállalati listáján a Great Wall Motor a 842. helyen áll, piaci tőkeértéke 12,1 milliárd dollár, az 1984-ben alapított cég csaknem 63 ezer embert foglalkoztat. A kínai cég idei első negyedévi adózott eredménye 643 millió jüan (1 jüan=42,45 forint) volt, ami csaknem 70 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest. Az első negyedévben értékesített autóinak a száma éves összevetésben 10,61 százalékkal, 284 ezerre nőtt. A Great Wall Motor az idén 1,2 millió autó eladásával számol, ami 14,28 százalékkal több a tavalyinál.