2024 április 19

Automata fegyverekből lőttek a terroristák a Moszkva melletti Crocus City Hallban

Tizenegy ember őrizetbe vételéről tett jelentést Vlagyimir Putyin orosz elnöknek Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, köztük mind a négy terroristáéról, aki részt vett a Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadásban – közölte szombaton a Kreml.

 Az orosz elnöki hivatala szerint folyik a terroristák bűntársainak azonosítása. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) tájékoztatása értelmében a terrortámadás négy résztvevőjét az orosz szakszolgálatok a brajnszki régióban, az ukrán határhoz közelében fogták el.

Az SZK szerint több mint 60 ember vesztette életét a Crocus City Hall ellen péntek este végrehajtott terrortámadásban, és nem kizárt, hogy ez a szám növekedni fog. A moszkvai régió egészségügyi minisztériuma szerint a halálos áldozatok között három gyermek is van.    

Mihail Murasko egészégügyi miniszter közölte, hogy 115 sebesültet, köztük öt gyereket kezelnek kórházban, 60 felnőtt és egy fiatalkorú állapota súlyos. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szombat reggelre 107-re bővítette a kórházban ápolt és azonosított személyek nyilvánosságra hozott névsorát.   

A Crocus City Hall koncerttermében okozott tűz oltásán és a romeltakarításon szombat reggel 477 ember dolgozott 183 műszaki eszközzel.   

Péntek este terepruhás támadók automata fegyverekből nyitottak tüzet a Crocus City Hall koncerttermének előterében, majd a nézőtéren is. Az épületben tűz ütött ki. Legkevesebb két robbanás történt és az épület tetőszerkezete beomlott ismertette a távirati iroda.    

A terrortámadás helyszínére szombaton tömegesen vittek virágot az emberek, a véradó helyeken sorok alakultak ki. Moszkva elektronikus reklámkivetítőin péntek óta egy égő gyertya látható, „Gyászolunk 22.03.2024” felirattal. A főváros templomaiban liturgián emlékeztek meg az áldozatokról.

Az orosz fővárosban és a régiókban a történtek miatt nem tartják meg a tömegrendezvényeket, az orosz kulturális minisztérium bejelentette, hogy a szövetségi intézményekben elmaradnak az előadások. A történtek miatt egyebek között törölték a hétfőre tervezett Oroszország-Paraguay barátságos labdarúgó mérkőzést is.

Fotó: Sputnik News