2024 március 29

Bankfiókokat zár be a CIB

Nem lesznek kirúgások

A bank közlése szerint az országos fiókhálózatban azért hajtanak végre változtatásokat, hogy a pénzintézet oda csoportosítsa át erőforrásait, ahol ezt a változó ügyféligények és a jövedelmezőség leginkább indokolttá teszik. Ahol ez indokolt, ott nagyobb méretű fiókba költöznek bizonyos egységek, ahol pedig az üzemeltetés nem gazdaságos, ott összevonásokra, illetve bezárásra kerül sor.

A most bezárt fiókok – amelyek a teljes hálózat által megtermelt jövedelem alig 4 százalékát biztosították – munkatársainak döntő többsége a CIB Bank más fiókjaiban vagy területein folytatja a munkáját. A mostani változások párhuzamosan zajlanak a CIB Bank internet alapú szolgáltatási kínálatának fejlesztésével, valamint az online értékesítés arányának növelésével – mondták el a banknál. A CIB ezt követően is az egyik legnagyobb fiókhálózattal működő bank marad Magyarországon – hangsúlyozta közleményében a hitelintézet.

Ezekre kerül lakat

Az egyre több piaci szereplőnél tapasztalható változásokkal ellentétben a CIB Bank célja továbbra is az, hogy az eddigiekben is megszokott országos lefedettséget biztosító fiókhálózattal, univerzális szolgáltatóként legyen jelen a hazai piacon, és a bank változatlanul értéknek tekinti a személyes kapcsolatot ügyfeleivel. Közölték: a Budapest gazdagréti fiók szeptember 7-től kezdve új címen, több munkatárssal és kibővített egységben áll az ügyfelek rendelkezésére.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

December 2-tól a Keszthelyen, Miskolcon (Corvin utca), Tatán, Ajkán, Pápán, Kiskunfélegyházán, Monoron és Gyulán található bankfiókokat szüntetik meg, Budapesten a Békásmegyeren, a Baross téren, a XIII. kerületi Béke téren, és a Soroksáron működő fiókokat zárják be.

Veszteséges év

A CIB csoport adózás utáni vesztesége 104,14 milliárd forint volt 2014-ben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok alapján, konszolidáltan számítva – közölte a bank márciusban. Az előző, 2013. évben a bankcsoport adózás után 136,74 milliárd forint veszteséget könyvelt el. A bank konszolidált mérlegfőösszege tavaly 115,6 milliárd forinttal csökkent, és 2014. december végén 1733,64 milliárd forintot tett ki. A saját tőke tavaly 184,78 milliárd forintot ért el, 2013-ban 172,54 milliárd forint volt.

A CIB Bank kommunikációs osztálya közölte: ha a 2013. évi banki teljesítményt vesszük alapul, és az elszámolási törvény 70,2 milliárd forintos eredményrontó hatását kiszűrjük, 100 milliárd forintos javulás figyelhető meg a tavalyi és az előző év eredmény számait nézve. A bank akkor azt közölte: a CIB csoport 2014-es eredménye kedvező tendenciákat jelez, és összhangban van a CIB által megvalósítani kívánt ötéves üzleti tervvel. A bank fő tevékenységei fokozatosan fejlődnek, tavaly folytatódott a 2013-ban elindított folyamat, amelynek fő összetevői a tudatos portfolió-tisztítás, a stabil tőkehelyzet és likviditás, valamint az ügyfélbarát banki folyamatok fejlesztése.