2024 április 19

Befektetők lökik meg az ALTEO-t

A közlemény szerint három jelentős hazai intézményi befektető 170 millió forint értékben vásárolhat ALTEO részvényeket, a társaság részvényeinek zártkörű értékesítési eljárása keretében, a folyamat első lépéseként. A részvények megvásárlására a Budapesti Értéktőzsdén keresztül kerülhet sor, a forgalmazó KBC Securities közreműködésével, tőzsdei ügyletként. Ezt követően a meglévő részvények értékesítéséből befolyó, valamint az ALTEO többségi tulajdonosa által rendelkezésre bocsátott forrásból tőkeemelésre kerülhet sor, mindösszesen 310 millió forint értékben, ezzel lezárva a társaság zártkörű részvényértékesítési folyamatát.

„Az ALTEO részvényértékesítésének ezen módjával lehetőségünk nyílt a társaság tőkéjének megemelésére, ugyanakkor biztosítani tudjuk az intézményi befektetők számára a részvényekhez való azonnali hozzáférés lehetőségét, amelyet az új részvények keletkeztetésének, bevezetésének időtartama már nem befolyásol” – összegzett ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója.

A tőkeemelés összegéből 15,5 millió forint az ALTEO Nyrt. jegyzett tőkéjét, a fennmaradó 294,5 millió forint pedig a társaság tőketartalékát növeli majd.

Az idei év első félévében 35 százalékkal, 272 millió forintra növelte az ALTEO csoport kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) a tavalyi bázisidőszakhoz képest.

Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. közleménye szerint az árbevétel 7 százalékkal, 2,78 milliárd forintra nőtt az első hat hónapban. Az adózás előtti eredmény 745 százalékkal, 26 millió forintról 221 millió forintra emelkedett, az alaptevékenység eredményesség javulásának, illetve a kedvező árfolyammozgások miatt a pénzügyi műveletekben jelentkező eredménynek köszönhetően.