2024 március 28

Beruházás a Holocher+Bauernél

Tájékoztatása szerint az elnyert pénzügyi forrásból a legkorszerűbbnek számító vizsgáló berendezéseket, présgépeket, kábelnyomtatókat, vezetékcsévélőket, kötöző gépeket, valamint csupaszító, daraboló gépeket vásároltak. A modern géppark kialakítása lehetővé tette a termelési eljárások, folyamatok felgyorsítását, valamint a termék-innovációs képesség javítását. A beruházás az észak-alföldi régióban, a társaság jászberényi telephelyén valósult meg, amely az ügyfelekkel való hosszú távú együttműködés szempontjából optimális helyszínnek számít – tette hozzá Bocsi Attila. A fő tevékenységként elektronikai alkatrészeket gyártó Holocher+Bauer Kft. olyan világszerte ismert gépjárműgyártók beszállítója, mint például a Mercedes vagy a General Motors. A társaság a 2012. december 31-én zárult üzleti évében 784 millió forint árbevétel mellett 811 ezer forint mérleg szerinti eredményt ért el, szemben az előző, 2011-es év 756 millió forintos árbevételével és 77,9 millió forintos veszteségével. A cég 2005 óta működik Magyarországon, tevékenysége Jászberényben kezdődött, majd egy jászárokszállási kitérő után 2011 óta ismét a Jászság központjában működik. Jelenleg 209 embert foglalkoztatnak.