2024 március 28

Beruházások és külkereskedelem lesz a fókuszban jövő héten

Jönnek a beruházási adatok

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a beruházások idei első negyedéves adatait. A nemzetgazdasági beruházások volumene 2016-ban 20,0 százalékkal elmaradt az előző évitől, amikor 7,1 százalékkal emelkedtek éves összevetésben. A tavalyi negyedik negyedévben 24,1 százalékkal csökkentek a beruházások az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szervek beruházásai szűkültek nagyobb mértékben, míg az uniós források által kevésbé érintett területeken növekedés mutatkozott. Így a feldolgozóiparban 7,0, a kereskedelem, gépjárműjavításban 10,0 százalékkal bővültek a beruházások az előző évihez képest.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”103″]

Amiatt, hogy a bázisidőszakban a 2007-2013-as uniós költségvetési periódus projektjeinek záró munkálatai kiemelkedő beruházási teljesítményt hoztak, a múlt év végén kifizetett, a 2014-2020-as ciklushoz tartozó, jelentős összértékű projektek többsége még nem realizálódott.

Szerdán az ipari termelői árak áprilisi adata jelenik meg. Az ipari termelői árak átlagosan 4,2 százalékkal emelkedtek márciusban az előző év azonos időszakához képest. A belföldi értékesítési árak 6,7, ezen belül a kétharmados súlyt képviselő feldolgozóipari árak a kőolaj világpiaci árváltozásának hatására 9,5 százalékkal magasabbak voltak a tavaly márciusiaknál. Az ipari exportértékesítés árai 3,0 százalékkal nőttek. Ezen belül a 95,1 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipari árak 2,7 százalékkal emelkedtek.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Csütörtökön két adat

Csütörtökön a márciusi külkereskedelmi forgalom második becslését teszi közzé a KSH. A május 9-én kiadott első becslés szerint az első negyedévben 12,6 százalékkal nőtt az export euróban számolt értéke, az import pedig 14,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A külkereskedelmi többlet 72 millió euróval csökkent, de így is 2,470 milliárd eurót tett ki. Különösen dinamikusan nőtt a forgalom márciusban, a kivitel 18,4, a behozatal 21,0 százalékkal nőtt éves összevetésben. A jelentős import ellenére a kiviteli többlet 956 millió eurót tett ki, mindössze 1,5 millióval kevesebbet a tavaly márciusinál.

A jövőben is jelentős maradhat a külkereskedelmi többlet a makrogazdasági elemzők szerint, akik az export további élénkülésére számítanak a következő hónapokban.

Szintén csütörtökön közli a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) a májusi beszerzésimenedzser-index (BMI) adatait. Áprilisban változatlanul magas volt a beszerzésimenedzser-index, a szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 55,9 pont, ami megegyezik a márciusival. A válaszadók az előző hónaphoz képest kedvezőbb folyamatokról számoltak be. Az idei érték átlag feletti áprilisi értéknek tekinthető.

A termelési mennyiség indexe csökkent márciusi értékéhez képest, de 50,0 pont felett maradt, amivel immár huszadik hónapja a termelt mennyiség emelkedését jelzi az előző hónappal összevetve. A foglalkoztatottsági index értéke az elmúlt hónapokhoz hasonlóan áprilisban is növekedésre utal, az elmúlt egy évben már kilencedszer.