2024 április 20

Booking Holdings: a turizmus visszatér

A Booking Holdings részvényei 2.5 százalékot estek csütörtökön az első negyedéves pénzügyi jelentés közzététele után, annak ellenére, hogy az „online utazási iroda” a vártnál kisebb veszteségeket jelentett az idei első negyedévében. A vezérigazgató elmondása szerint még mindig tombol a koronavírus világjárvány, azonban már látható jelei vannak annak, hogy a turizmus hamarosan elkezdhet visszatérni a pandémia előtti állapotba.

A Booking Holdingshoz tartozó Booking.com egy nemzetközi honlap, amelyen keresztül különféle szállásajánlatokat lehet megtalálni és lefoglalni. A Booking telefonos alkalmazása világszerte a legnagyobb számban letöltött utazással kapcsolatos alkalmazás. A CEO elmondása szerint a foglalások kétharmada mobileszközökön keresztül érkezik.

A Booking részvények értéke -2.5 százalékkal gyengültek a csütörtöki kereskedés végére, 2279.35 dolláron zártak. A pénteki pre-marketben enyhe pluszt mutatott a papír. A részvények idén 1.3 százalékkal emelkedtek. Az elmúlt 52 hét során közel 58 százalékot erősödött a részvény árfolyama.

A vállalat 55 millió dolláros veszteséget szenvedett el az első negyedévben, ez részvényenként $1.34 veszteséget jelent. Egy évvel ezelőtt részvényenként $17.01 veszteségről számoltak be. A bevételük 50 százalékkal 1.14 milliárd dollárra csökkent. Az előzetes elemzői várakozások részvényenként 5.97 dolláros veszteségről és 1.16 milliárd dolláros bevételről szóltak.

A jelentés publikálását követően Glenn Fogel vezérigazgató elmondta, hogy „Optimisták vagyunk a jövőt illetően.” Szerinte azokban az országokban, ahol jól állnak az oltási programokkal megnő az utazásra való igény, az oltott személyek nagyobb biztonságban érzik magukat az utazásuk során. Izrael és az Egyesült királyság jó példa erre. Mind a belföldi, mind a külföldi foglalások száma a beoltottak számával szinte egyszerre nő. A turizmus fellendülésének jelentős része valószínűleg 2021 második felében, míg a legnagyobb része 2022-ben várható.

Fogel azt is elmondta, hogy az európai régió, az üzleti tevékenységük jelentős részét teszi ki, azonban az Európai Unióban általánosságban egyelőre a vártnál kissé lassabban haladnak az oltási programok. A Bookings reményei szerint május, június tájékán az európai turizmus is újra fellendülhet.

A hotelek kihasználtsága 43 százalékkal volt alacsonyabb áprilisban, mint 2019 áprilisában. Márciusban 54 százalékkal volt a két évvel korábbi szint alatt a hotelekben töltött éjszakák száma. Fogel szerint a negyedév során minden hónapban folyamatos javulás volt tapasztalható. A repülőgép járatok számában is szépen emelkedő tendencia azonosítható.  A Booking rekordszámú repülőjegyet adott el a negyedévben.

2020 előtt az utazás és turizmus egy évtizeden keresztül gyorsabban növekedett, mint a globális gazdaság. Az elmúlt 5 évben átlagosan minden 5. munkahelyet ez a szektor teremtett. A turizmus tette ki 2019-ben a világ GDP-jének a 10%-át, közel 9 billió (billió, azaz ezer milliárd) dollárral.

A világjárvány ezt a szektort sújtotta a legnagyobb mértékben. A szektor hozzájárulása a világ GDP-jéhez 49.1%-kal csökkent 2019-hez képest, míg a gazdaság egésze csak 3.7%-kal esett vissza. A World Travel & Tourism Council márciusi jelentése szerint 2020-ban 4.5 billió dollárt veszített a szektor.

Korábbi cikkünkben mi is megírtuk, hogy az InterContinental Hotels CEO-ja szerint 2021 második felében fellendülhet a turizmus, a vártnál nagyobb mértékben. Keith Barr, az InterContinental Hotels vezérigazgatója szerint 2021 második felére visszaállhat az utazás és a turizmus a pandémia előtti szintekre. Szerinte a repülőtárságok és a szállodák iránti kereslet egyes piacokon meghaladhatja a kínálatot. Azonban tisztában kell lenni azzal, hogy a szektornak van egy bizonyos maximális kapacitása, ami nem növelhető a végtelenségig.

A világ legtöbb országában jól haladnak az oltások.

Továbbra is Izrael áll az oltási kampány élén, ahol lassan már a nyájimmunitás is elértnek látszik. Az Egyesült Királyságban is beoltották már a felnőtt lakosság több mint felét, de az Egyesült Államok is 44.5 %-os átoltottság körül jár. Magyarországon közel 43% az átoltottság aránya, hazánkban holnap lesz egy hete, hogy visszanyitottak a november óta zárva tartó szállodák, éttermek (belső terei is) és szabadidős létesítmények.

A Bookings vezérigazgatója azt is hozzátette, hogy bár hamarosan fellendülés várható, a teljes felépüléshez évekre van szükség. „De ennek is vége lesz. Minden járvány véget ér egyszer. A hosszú távra kell koncentrálnunk és folyamatosan fejleszteni kell a szolgáltatásainkat, így amikor az utazási lehetőségek újra megnyílnak, kellően felkészültek leszünk rá.”