2024 március 28

Buda-Cash – Az OBA megkezdte a kifizetést

Az OBA közleménye szerint a 64 ezer magánszemély közül 22 558 – 100 ezer forint alatti megtakarítással rendelkező – ügyfélnek keddtől kézbesíti a posta a kártalanítási összeget.

Ezzel egy időben a többi magánszemély, valamint 10 ezer jogi személy betétes számára is megkezdődött az értesítések postázása.

Az adatbázisok feldolgozása alapján mintegy 5,5 milliárd forintnyi betétállomány további ügyintézést, vizsgálatot igényel, ezek gyámhatósági számlák, Start számlák, illetve elhunytak betétei.

Az OBA által ki nem fizethető, kártalanítási értékhatár feletti összeg a bankcsoport esetében 12,9 milliárd forint.

„A DRB bankcsoport betéteseit érintő kifizetés az eddigi legnagyobb kihívást jelenti az OBA számára, mivel az egyidejűleg legtöbb ügyfelet érintő kártalanításnak minősül” – nyilatkozta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója a közleményben.

Az érintett 73 573 ügyfél 87 százaléka magánszemély, a betétek átlagos nagysága 707 ezer forint.

A bankcsoport négy bankja közül a legnagyobb kifizetés az ÉRB Észak-magyarországi Regionális Banknál lesz, itt 24 ezer ügyfelet kártalanít az OBA összesen 40 milliárd forint értékben.

A Dél-Dunántúli Takarék Bank 19 ezer ügyfele 23 milliárd forintot kap.

A DRB Dél-Dunántúli Regionális Banknál 14 ezer ügyfelet kell kártalanítani 22 milliárd forint értékben.

A BRB Buda Regionális Banknál 17 ezer ügyfélnek összesen 19 milliárd forintot fizet ki az OBA.

A DRB bankcsoport vezető állású tisztségviselőinek, valamint a velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozóknak az OBA nem fizet kártalanítást.