2024 március 28

Buy the dip, FOMO, don’t fight the Fed – mit jelentenek?

A mostani , sokak szerint teljesen reális és természetes, sokak szerint erősen eltúlzott tőzsdei emelkedést nagyon sok pszichológiai tényezővel is szokták magyarázni. Ilyenkor hangoznak el olyan kifejezések, mint a „buy the dip”, a „FOMO”, vagy a „don’t fight the Fed”. Mit jelentenek ezek pontosan, és miért aktuálisak most?

Buy the dip

A kifejezés szó szerinti értelme körülbelül az, hogy vedd meg a leszúrást. Azaz, ha egy adott instrumentum árfolyama esést szenved el, akkor az valójában egyébként nem esés, csak egy leszúrás. És mint ilyet, érdemes megvásárolni, hiszen később úgyis újra emelkedő pályára áll az árfolyam.

A jelenség nagyon sokszor tetten érhető, az S&P500 index szempontjából például jellemzően az 50 napos mozgóátlagig történő esések esetén látványos. Ezért érdemes arra figyelni, hogy mikor tűnik el esetleg a „buy the dip” hangulat, amikor már nem veszik meg rögtön a legkisebb esést is – ez utalhat majd az optimizmus fogyására.

FOMO

A „FOMO” egy, nemcsak a tőzsdei szakzsargonban használt rövidítés, amely a „Fearing of missing out” kifejezést takarja. Azaz, félelem a kimaradástól. Használják arra is, hogyha a baráti társaságunkból mindenki elmegy egy eseményre, mi pedig otthon maradunk; ez a klasszikus kimaradásérzés. A tőzsdén arra használják, hogy egy jelentősen emelkedő részvény vagy termék esetén a szárnyalás közben senki sem akar kimaradni a sztoriból, ezért ők is vásárolnak; ezzel persze tovább hajtva az árfolyamot. A „FOMO” tehát leginkább az erőteljes emelkedés még erőteljesebbé tételében játszik szerepet.

Don’t fight the Fed

A magyarul ne harcolj a Fed ellen kifejezés az elmúlt másfél évben aktuálisabb, mint valaha. Az elv szerint mivel a Fed segíti a piacokat az extrán laza monetáris politikájával, sőt, sokszor a kommunikációjával is, ezért teljesen értelmetlen a piacok esésére fogadni általában. Hiszen akkor szembe megyünk a Fed-del, holott az intézmény az emelkedést segíti teljesen nyilvánvalóan.

Ez az elv persze akkor bukhat meg, ha a Fed abbahagyja a piacokat támogató politikáját, például az emelkedő infláció miatt felhagy néhány lazább monetáris politikai elemet. Addig viszont tényszerű, hogy az amerikai központi bank lépései nem igazán a short pozícióknak kedveznek.