2024 március 29

Búzából jut exportra, kukoricából nem

Potori Norbert elmondta: a legutolsó hivatalos terménybecslés alapján mintegy 4,7 millió tonna kukoricatermésre lehet számítani. Ez a mennyiség fedezheti a belföldi igényeket, de ha valamivel kevesebb lesz, akkor importra szorulhat az ország. A megyékben eltérő a helyzet, a déli megyékben, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Bács-kiskun megyében alig maradt meg a termés, a legjobb a helyzet Győr-Moson-Sopron megyében. Az Európai Unióban a múlt heti adatok mintegy 57 millió tonnás terméssel számolnak, ami azt jelenti, hogy az EU nem lenne önellátó kukoricából, a szükséglet ugyanis 60 millió tonna. Eközben az Egyesült Államokban is drasztikusan visszaesett a termés, 330 millió tonnát meghaladó a felhasználási igénnyel szemben a múlt heti becslés alapján csak 275 millió tonnát takaríthatnak be. A jövő héten jelenik meg az amerikai gazdasági minisztérium következő jelentése, amelyben várhatóan tovább rontják a kilátásokat. A sok évtized óta példátlan visszaesés következtében Chicagóban „elszabadultak” a jegyzésárak, amit a párizsi piac is követ. Nehéz lesz beszerezni a terményt, nem lesz olcsó, és az árak további emelkedésére lehet számítani – magyarázta a szakértő.

Magyarországon jelenleg 66-70 ezer forintba kerül tonnánként a kukorica, ami akár 80-90 ezer forintra is drágulhat. Ezzel rekordokat dönthet az ár Magyarországon, de az Egyesült Államokban már augusztusban is új csúcsra emelkedett. A legnagyobb forrásnak pillanatnyilag Ukrajna tűnik. Az ország tíz évvel ezelőtt a magyarországi termelés felét produkálta, tavaly azonban 22,5 millió tonnát meghaladó mennyiséget takarítottak be.

Óriási léptékekben nőtt a termelés az elmúlt évtizedben, most azonban ott is enyhe visszaesés volt. Ennek ellenére 19 millió tonnát takaríthatnak be, melyből 12,5 milliós export árualap áll majd rendelkezésre. A Fekete-tenger térségéből a szállítási költségek miatt tonnánként 20 euróval drágább lenne a beszerzés. Globális viszonylatban a drágulás arra készteti a felhasználókat, hogy racionalizálják a fogyasztást. A bioetanol-gyártás mellett a népességnövekedés is oka a keresletbővülésnek. A világ kukorica felhasználása ugyanis ötévente 100 millió tonnával növekszik, a gyarapodó népesség miatt. Egy kilogramm hús előállításához globális átlagban mintegy 4 kilogramm takarmány szükséges. A búzánál az Ukrajna és Oroszország által korábban bejelentett kiviteli korlátozást a szakértők október utánra várják. Ha ez bekövetkezik, akkor az egyébként is nagyon versenyképes Nyugat-Európai exportőrök – Németország, Franciaország – még versenyképesebbek lesznek. Erre a piacra óriási szívóhatást gyakorol a Közel-Kelet és Észak Afrika, így ott is felszaladhatnak az árak. Magyarországon 4,1 millió tonnát megközelítő mennyiséget takarítottak be, ami a tavalyi évhez képest 1-2 százalékos visszaesést jelent. A belföldi igények kielégítésére azonban elegendő, és mintegy 1 millió tonna export árualap is képződött- mondta el Potori Norbert.