2024 március 28

Csaló csatornatisztítók

Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-nek elmondta: a csaló trió több közintézménynek és vállalkozásnak ajánlotta fel munkáját. Kiszemelt áldozataikra erőszakosan rátukmálták szolgáltatásukat, és egy órai munkáért több százezer forintot számláztak ki.

Például egy 152 méteres kültéri csatornaszakasz kitisztításáért – amelyet egy óra alatt elintéztek csupán épületen belüli csőtisztításra alkalmas silány felszerelésükkel – 357 ezer forintos munkadíjat kértek. A csapatnak az volt a módszere, hogy a felkeresett helyszíneken gyakran a vezetővel történt megbeszélésre hivatkozva beszélték rá az alkalmazottat, hogy a főnök távollétében adjon megbízást a feladat elvégzésére.

A siófoki és a nagykónyi illetékességű férfiakat Héderváron fogta el a helyi, szolgálaton kívüli körzeti megbízott. A csalók számlatömbje alapján a rendőrség most keresi azokat a sértetteket, akiket sikerült becsapniuk.