2024 március 28

Csekkbefizető automaták hódítanak jövőre

A lap keddi számában Éliás János, a Magyar Posta területért felelős igazgatója elmondta, hogy érzékelhetően csökkent a postán a „sárga csekkes” befizetések száma, amióta egyes szolgáltatók külön díjat számítanak fel ezekre a befizetésekre. Tájékoztatása szerint a csökkenés 2008 óta érezhető, és évi 4-5 százalékra tehető.

A szakember ezért is üdvözli a múlt héten beterjesztett törvényjavaslatot, amely tiltaná a távközlési cégeknek a pluszdíj kivetését. Szerinte a cégek e díj felszámításával több száz millió forintos többletbevételre tesznek szert.

A Magyar Posta maga tartja majd fenn a pénzforgalmi tevékenységhez szükséges rendszert, a közüzemi szolgáltatókkal kötött szerződés alapján szedi be a fogyasztási díjakat – tette hozzá Éliás János.