2024 március 28

Dreher Sörgyárak: növekvő forgalom és árbevétel

Az évi közel 2 millió hektoliter sört előállító Sörgyár forgalma sok éves, a söripari trendeknek megfelelő csökkenés után tavaly fordult újra növekedésbe, mely az idén is töretlenül folytatódott. A növekedés magyarázata egyrészt a válságnak köszönhetően a gazdaságos árú termékek piacának bővülése, másrészt pedig a cég sikeres stratégiája a vendéglátásban – derült ki a Sörgyár sajtótájékoztatóján.

Húsz évvel ezelőtt még 10 millió hektoliter sör fogyott évente hazánkban (200 millió palack!), mely fokozatosan 7 millió hektoliterre csökkent, ráadásul az utóbbi években folyamatosan esett a kereslet. A negatív tendencia tavaly tört meg és az idei év adatai alapján elmondhatjuk, hogy egy trendfordulón vagyunk túl, hiszen az idén is tovább növekedett a piac (3,4% ACNielsen). A söripari trendnek megfelelően a Dreher Sörgyárak Zrt., hazánk legnagyobb sörgyártó és -forgalmazó vállalata is növelte eladását a tavalyi évhez képest (29%-ról 35%-ra) – hangzott el a vállalat szezonzáró gazdasági sajtótájékoztatóján.

Glattfelder Tamás, a Sörgyár pénzügyi és adminisztrációs igazgatója kiemelte: a Dreher Sörgyárak keresztéves pénzügyi évben (április 1-től március 31-ig) számol, így lezárt eredménnyel nem tud szolgálni, de az eddigi eladások szerint idén várhatóan 40 milliárd forint árbevételt realizálhat majd a Sörgyár. Ez messze meghaladja a tavalyi 37 milliárd forintos eredményt. Az igazgató kiemelte: a Dreher Sörgyárak tavalyi eredményéből 12 milliárd forint jövedéki adót, közel 6 milliárd forint áfát és további közel 2 milliárd forint bérjellegű és egyéb adót fizetett be, azaz 20 milliárd forintot tett hozzá a magyar költségvetéshez. A sörgyárak mindeközben mintegy 9300 ember megélhetéséhez járul hozzá, míg a vendéglátóiparban 4600, a kiskereskedelemben pedig 610 munkahely köthető a vállalat tevékenységéhez.

 

A Sörgyárnál elért 7%-os volumennövekedés körülbelül fele részt köszönhető a piaci trendeknek, másik felében viszont a Dreher Sörgyárak sikeres vendéglátó szektorban zajló programjainak. A kiváló szezon eredményeként a csapolt sörfogyasztás 8%-kal növekedett idén április és augusztus között a tavalyi év hasonló időszakához képest, mely szegmensben az Arany Ászok egyértelműen a legnagyobb márkává vált.

Az idei és az ezt megelőző szezonban is láthatóvá vált, hogy a söreladás a gazdaságos árú termékek irányába tolódik el, így a volumennövekedés nem egyenesen arányosan hat a pénzügyi eredményre. A kedvező árú sörök aránya jelenleg a piacon 30-40 százalék, míg a prémium termékeké 15 százalékot tesz ki. A fennmaradó hányad a közepes árfekvésű termékek részaránya.

Kovács Sándor Lóránt, a Dreher Sörgyárak vállaltfejlesztési igazgatója a vállalat stratégiai tervei kapcsán kiemelte, hogy a vendéglátás szegmensében elért sikerek után nem lehet kérdéses a folytatás, melyben a Sörgyár tovább erősíti a szektort támogató programjait és ezeken keresztül járul hozzá a csapolt sör fogyasztási kultúrájának növeléséhez, mely egyértelműen a legjobb minőséget biztosító kiszerelés a söriparban.

A Tőzsdefórum  kérdésére, miszerint elképzelhető-e az, hogy azokban a vendéglátó helyeken, ahol a Dreher  kizárólagos értékesítést folytat, a magas minőséget képviselő kézműves sörfőzdékkel különleges partneri kapcsolat épülhet ki, a válasz az volt, hogy a Dreher nyitott a partneri kapcsolatokra, a sörkultúrát magas fokon művelő manufaktúrák, illetve a vendéglátóhelyek felé. Ha felmerül az igény, a Dreher lehetőséget ad, hogy tárgyalások útján együttműködés alakuljon ki, a vendégkör minőségi kiszolgálásának a lehető legteljesebb figyelembe vételével. Ezekben az esetekben a Dreher vállalat Horeca divíziójával kell felvenni a kapcsolatot. Majd kiemelte, a Dreher Sörgyárak számára fontos a minél nagyobb és jobb termékválaszték megvalósítására való törekvés.

A hazai és a nemzetközi sörpiac életében is az ízesített sörök megjelenése jelenti az új kihívást és lehetőséget. Az éves szinten közel 7%-ot jelentő piaci szegmens azt mutatja, hogy a fogyasztók kíváncsiak és igénylik a különlegességeket, ezért döntött a cég amellett az idén, hogy belép ebbe a szegmensbe. A Sörgyárak fenntartható fejlődési stratégiája kapcsán kiemelte továbbá, hogy a vállalat által forgalmazott sör közel 50%-a az iparágban egyedülálló módon újrahasznosítható – vagy ahogy a söriparban mondják – újratölthető csomagolásban kerül eladásra, ennek közel 30%-a hordóban, 70%-a pedig visszaváltható üvegben jut el a fogyasztókhoz.

Tudta ön, hogy Magyarországon 140 üveg az egy főre jutó sörfogyasztás a felnőtt lakosság körében?

Tudta ön, hogy 2 C° átlaghőmérséklet emelkedés 1,5 %-os piacbővülést von maga után?

(Forrás: Dreher)