2024 április 19

Eladósodás nélkül kellene haladnunk

Az előző évtized második felének hitelekre épített „légvárgazdasága” nem fenntartható, ki kell törni az adósságspirálból – jelentette ki az ÁSZ elnöke.

Emlékeztetett: Magyarország az Európai Unióhoz történt csatlakozása óta nem tudott kikerülni a túlzottdeficit-eljárás alól.

Az önkormányzati adósságok kapcsán a számvevőszék elnöke ismertette: az ÁSZ 2011 tavaszától öt ütemben vizsgálta az önkormányzati szektor pénzügyi helyzetét. A jelentések összegzése szerint 2007 és 2010 között romlott a helyhatóságok pénzügyi egyensúlyi helyzete, egyszerre jelent meg a működési és a felhalmozási forráshiány. Az önkormányzati szféra adóssága 2007-hez képest 2010-re 77,7 százalékkal, 1247 milliárd forintra nőtt – mondta Domokos László.

Az államadósság kapcsán az ÁSZ elnöke kitért arra: 2002-ben indult el az a nagymértékű adósságnövekedés, amely 2011 közepéig tartott. 2006 és 2011 között az államadósság 64,2 százalékkal nőtt, elérte a 20 955 milliárd forintot. Az adósság növekedése 2006-ban és 2008-ban volt kiugró – emelte ki.

A 2008-as IMF-hitelfelvételre kitérve az ÁSZ elnöke közölte: a számvevőszék jelentése megállapította, hogy a szándéknyilatkozat aláírásakor a lehívandó összegre és a felhasználásra vonatkozóan csak kijelölt gazdaságpolitikai célok voltak meghatározva, konkrét tervek nem.Domokos László elmondta: az ország adósságállománya nemcsak nagy, hanem kedvezőtlen összetételű is.

 

Az államadósság kezelésének igénye nem indokolta a hitel ilyen gyors felvételét. A hitel felhasználásának módja és időzítése komolyan és kedvezőtlenül hatott a költségvetésre – fogalmazott Domokos László.

Az ÁSZ elnöke kiemelte: a meglévő forrásokat hatékonyabban kell felhasználni, ami teljesen új gondolkodást kíván a tervezésben.