2024 április 19

Elektromos busz, magyar megrendelésre

A gyártó szerdai közleménye idézi az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparstratégiáért és gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkárát, aki a salgótarjáni ünnepélyes átadón az új buszstratégia fontos elemének nevezte a korszerű hajtásláncú járművek beszerzését. Pomázi Gyula kiemelte, hogy a gyors és biztonságos rendszerek vonzóbbá tehetik a tömegközlekedést. A most átadott busz 12 méter hosszú, 250 kilométert képes megtenni egyetlen töltéssel, és 85 utas szállítására képes. Isbrand Ho, a BYD Europe vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a járművek kímélik a környezetet, ennek pedig – tette hozzá – a következő nemzedékek is hasznát látják.

A cég bizakodva várja az újabb együttműködéseket – olvasható a közleményben. A BYD Company Ltd. Kína egyik legnagyobb vállalata, megújuló energiára épülő megoldásait világszerte több mint 50 országban használják. 1995-ös alapítása óta a közlekedés és az energiaipar egyik vezető vállalata lett, nemrég összeszerelő üzemet nyitott az Egyesült Államokban és vegyesvállalatot alapított a német Daimlerrel. A BYD Európában eddig 12 országba 600 buszt szállított.